Az új veszprémi út nagy segítség a közlekedőknek
2019. augusztus 02. péntek, 00:05 Közéleti hírek

Az új utat Porga Gyula polgármester és Takács László önkormányzati képviselő adták át a forgalomnak.

A mintegy 250 méteres útszakasz a Török Ignác és Pöltenberg utcák kereszteződéséből indul és az Aulich utcai csatlakozásáig tart.

 
 Takács László önkormányzati képviselő és Porga Gyula polgármester adta át az utat

Porga Gyula polgármester az átadón elmondta, az út megépítése régi vágya volt a Bakonyalján élőknek, és nagy segítséget jelent a városrészből való kiközlekedésre.

A rossz állapotú szakasz nemcsak új aszfaltburkolatot kapott, hanem járda épült az északi oldalán, közvilágítást is kiépítettek, és az út mindkét oldalán csapadékvíz-elvezető folyóka is készült, mondta el a polgármester.

Hozzátette, az útépítés mellett a zöldterületeket is bővítették: az új szakasz egyik oldalán sövényt, a másik oldalán fákat ültetett az önkormányzat. Porga Gyula arról is beszélt, a lakók kérésére 30 kilométer per órás sebességkorlátozás lesz érvényben a szakaszon.

A kivitelező márciusban kezdte meg a beruházást, a fejlesztés a közelmúltban fejeződött be. Az út kiépítése 54,2 millió forintba került.

 

Forrás: Napló-Online
(Kép: Balogh Ákos)