Öt éves a Hangvilla
2018. november 30. péntek, 10:59 Kulturális hírek

Eurovíziós dal csendült fel a Hangvilla születésnapján

Ötödik születésnapját ünnepelte csütörtökön Veszprém minőségi, kulturális közösségi tere, a Hangvilla: a rendezvényen átadták a Hangvilla-díjat is, amelyet a jutalmazott előadó rövid koncertje követett.

2013. november 29-én egy teltházas színházi előadással megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt a veszprémi Hangvilla. Az elmúlt időszakban évente százezernél is több jegy kel el, így az intézmény már bőven túl van a félmillión.

Bélafi László, a Hangvilla igazgatója elmondta, hogy egy kulturális barnamezős beruházás történt, hiszen az egykori tönkrement moziból születhetett a gyalogos belváros közepén egy multifunkcionális közösségi tér. A sok funkciónak köszönhetően válik lehetővé, hogy a többszörös kulturális érdeklődés támogatásában, kiszolgálásában városunk tartani tudja a lépést a nálunk lényegesen nagyobbakkal.

 Veszprémben az egy főre jutó kulturális fogyasztás többszörösen haladja meg a többi megyeszékhelyét. Veszprém ezért kulturális nagyváros: megérdemelten lehetne Európa Kulturális Fővárosa 2023-ban. A Hangvilla is pontosan így lehet itt, Veszprémben sikeres: sikeres mint épület, sikeres mint intézmény és sikeres mint működési modell – emelte ki Bélafi László.

- Valakinek az örök álma egy vasúti terepasztal, egy akvárium vagy egy ejtőernyős ugrás, én hangversenytermet szerettem volna építeni. Veszprém Város Vegyeskara inspirált és a régi álom megvalósult: azt gondolom, nincs ennél nagyobb boldogság, és remélem, az épületnek és az elmúlt öt évnek sikerült bizonyítania, hogy a Hangvilla léte, működése mindannyiunk közös öröme – mondta el a Hangvilla igazgatója.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere kiemelte, hogy ez az eredmény csak a megfelelő bizalommal valósulhatott meg: a város lakói, az önkormányzat, a civilek és vállalkozók, illetve az intézményben dolgozók, alkotók, szereplők közti együttműködéssel, bizalommal. A Hangvilla, ennek a bizalomnak, erőnek az egyik szimbóluma – fűzte hozzá.

 Erre a várost jellemző erőre, bizalomra, együttműködésre alapoztuk az Európa Kulturális Fővárosa pályázatunkat is, sőt a pályázatban el is hagytuk a közigazgatási határainkat és azt mondtuk, hogy ha képesek vagyunk együttműködni, hinni és bízni a másikban, akkor ne csak itt belül, hanem a térségben is próbáljuk ezt megmutatni: egészen a Balaton-partig tudtuk kiterjeszteni ezt a bizalmat. Ezért vagyunk nagyon bizakodóak, hogy sikerül ez az álom is, amit mi álmodtunk meg: a cél, hogy 2023-ra ezt a veszprémi csodát ne csak a város, hanem egész Európa megismerhesse – zárta köszöntőjét a polgármester.

A Hangvilla technikailag is segítőkezet nyújt a nyitáshoz a világ felé, hiszen az egyik megvalósítandó terv a nagyterem felszerelése jó minőségű, élő képet közvetítő kamerákkal. Ezzel a technológiával kilépve a helyi keretekből interneten keresztül a világ bármely pontjáról követhetőek lehetnek az előadások.

 A Hangvillát folyamatosan fejlesztjük, de kinézetét tekintve maga a forma az ékessége, nem szereti a díszeket, ám úgy éreztük, hogy az első emeleten, ahol a kultúra kezdődik, műalkotás kívánkozik a falakra. Kovács Endre fotóművész életművébe betekintve, együtt választottuk ki azt a fotósorozatot, amit ma leleplezünk – mutatta be az első születésnapi meglepetést Bélafi László.

A művész szerint a kép az útról, útkeresésről, a szubjektív pillanatról, az életről, az új lehetőségek felfedezéséről szól, ám ez mindenkinek mást mondhat. A megjelenő látványt direkt a Hangvillába, a ruhatár melletti falfelületre készítette. A koncepció közelít egy fa felé, eléri, majd elhagyja, és továbbhalad.

A rendezvény legnagyobb meglepetése a Hangvilla-díj átadása, a nyertes leleplezése volt: a 2018-as zenei, könnyűzenei Hangvilla-díjat Csemer Boglárka (Boggie) érdemelte ki.

 A díj lehetőséget és egyben elvárást is jelent: olyan előadó kaphatja meg, aki tud és akar adni a közönségnek, élő zenét játszik és kellő igényességgel viszonyul a koncert körülményeihez is, vagyis kulturálisan jó példát, mintát mutat.

A díj része egy koncertfelkérés megfelelő tiszteletdíjjal: a Hangvilla-díjas előadó koncertje január 5-én este 19 órakor lesz a Hangvilla nagytermében  mondta az igazgató.

Boggie a Parfüm című dalával vált híressé, videóját közel 12 millióan látták világszerte. 2015-ben részt vett az Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben, Wars for Nothing című dalával.

A Hangvilla-díj átvételét követően, Boggie beszéd helyett három dallal, „három arcát” bemutatva fejezte ki köszönetét és emelte a kellemes hangulatú rendezvény fényét.

 
 
  
Forrás: Vehír.hu
(Kép: Kovács Bálint)