India nagykövete járt nálunk
2014. január 13. hétfő, 04:56 Nemzetközi kapcsolatok

Shri Malay Mishra, India magyarországi nagykövete udvariassági látogatást tett szombaton Veszprémben.

A diplomata számos országban végzett már külügyi szolgálatot, úgy mint Franciaország, Szenegál, Mauritius, USA, Irán, Németország és a Seychelle-szigetek. Magyarországra 2013. szeptember 1-jén érkezett.

 
Shri Malay Mistra, Brányi Mária és Hegyeshalmi László

Shri Malay Mishra városunkban ellátogatott a Pannon Egyetemre, az önkormányzat részéről pedig Brányi Mária alpolgármester köszöntötte, a találkozónak a Vass László Gyűjtemény adott helyet.

 
Vass László műgyűjtő tárlatvezetést tartott a Modern Képtárban 

Olyan kulturális programmal vártuk, amely a széles körű érdeklődési körében megfelelő színfoltot tölthet ki – fogalmazott Brányi Mária. Hozzátette, a politikus jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik.

 
A nagykövet a nevezetességeinkkel ismerkedve rövid sétát tett a veszprémi várban is  

– Abban bízon, hogy a mai találkozót később újabbak követik és akár az oktatás, kutatás fejlesztés, kultúra, gazdaság területén lehetőségek nyílnak a közös munkára.

 

Brányi Mária alpolgármester és Shri Malay Mistra indiai nagykövet  

Shri Malay Mishra 1979 óta végez külügyi szolgálatot különböző országokban. Nagyon hálás ezért a munkáért, hiszen amatőr fotósként rengeteg helyre eljuthatott. Szeret írni, olvasni és különböző kultúrákkal megismerkedni.

 

Forrás: Vehír.hu
(Kép: Veszprém.hu)