A reményteljes jövő a Bűvös Bábos Fesztiválon |
2023. május 14. vasárnap, 05:26 Kulturális hírek |
A Pápai Művelődéstörténeti Társaság és a Pegazus Színház közös szervezésében indult útjára a Bűvös Bábos Fesztivál Gyermek Bábcsoportok Nemzetközi Találkozója. A fesztivál az EKF támogatásával valósul meg. A nagyszabású rendezvény május 11–14 között zajlik, a pénteki ünnepélyes megnyitó pedig már előre vetítette a találkozó hangulatát. Az eső ugyan nem tette lehetővé a szabadtéri nyitást, mégis rendkívül remek hangulatot varázsoltak a szervezők és a résztvevők. A fesztivál, melyre határon túlról is érkeztek, huszonnyolc bábcsoport részvételével, közel négyszáz gyermekkel várja az érdeklődőket. Hazánkból minden vármegyéből képviselteti magát bábcsoport, természetesen a házigazda Veszprém vármegyei csoportok is jelen vannak. Baloghné Uracs Marianna, a fesztivál igazgatója kifejtette, nagy boldogság számára, hogy végre megvalósulhat a találkozó, s hogy a sok csapat most együtt ünnepelhet. Megköszönte a szervezőknek, támogatóknak, és persze a résztvevőknek is a munkát. Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár is felszólalt. Számára nincsen hálásabb feladat, mint megnyitni egy gyermekek részvételével zajló rendezvényt. A közösségi létre való nevelést nem lehet elég korán kezdeni, fogalmazott, hiszen számos pozitív élettani hatása van a csapatmunka korai elsajátításának. Ilyenkor a gyermek szellemi és lelki biztonságban van, s megtapasztalhatja a figyelem, a kreativitás mibenlétét. A fesztivál érezteti, ősi erő, energia szabadul fel, ami hegyeket mozgat meg. A reményteljes jövő mutatkozik meg, zárta gondolatait Závogyán. Zárásként a közös bábtáncoltató dal következett, ezzel pedig ünnepélyesen is megnyitották a rendezvényt. Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba
|