Aranyeső az Eagles Cup-on!
2011. szeptember 26. hétfő, 15:38 Sporthírek

A Sasok Sportegyesület második alkalommal rendezte meg a Magyar ITF Taekwon-do Szövetséggel közös versenyét, amely három ország – Ausztria, Szlovákia és Magyarország – közel kétszáz versenyzőjének részvételével zajlott a szeptember 17–18-i hétvégén.

– Szeretnénk, ha az „Eagles Kupa” kontinensünk Taekwon-dosai számára minden év őszén meghatározó élményt és egyben visszatérő eseményt jelentene a nemzetközi versenynaptárban – nyilatkozta Harmath László a rendezvény fővédnöke, a Magyar ITF Taekwon-do Szövetség megalapítója. 

Veszprém megyéből ezúttal ugyan kevés versenyző indult a megmérettetésen, mégis rendkívül sikeres szerepléssel, sok éremmel és pozitív tapasztalatokkal tértek haza.

Felnőtt női csapat formagyakorlat kategóriában a veszprémi hölgyek (Mucsy, Bécsi, Sisak, Tőkés), megszerezték az első helyezést, illetve megkapták a legjobb női csapat formagyakorlatnak járó különdíjat. Ugyanebben a versenyszámban az ifiknél a magyar válogatott csapat tagjaként szintén a dobogó legfelső fokára állhatott Pátkai Gyöngyvér és Sebestyén Eszter (mindkettő Herend).

Egyéni formagyakorlat versenyszámban is kiemelkedően teljesítettünk: III. danos férfi formagyakorlat kategóriában Hajas Attila (Várpalota) aranyérmet, a női I. danosok között Bécsi Nikolett (Veszprém) szintén aranyat, Tőkés Renáta (Veszprém) bronzérmet, míg az ifiknél ugyanebben a kategóriában Sebestyén Eszter ezüstöt, Pátkai Gyöngyvér pedig bronzot szerzett. „C” kategóriában Székely Veronika (Veszprém) is a dobogó tetejére állhatott.

Küzdelem versenyszámban a veszprémi női csapat nagy csatában (Sisak, Székely, Mucsy, Tőkés, Bécsi) ezüstérmet szerzett. Egyéniben „potyogtak” az aranyak: Bécsi –52 kg-ban, Mucsy -+70 kg-ban, az ifjúsági Sebestyén pedig –60 kg-ban nyert, Sisak pedig –63 kg-ban szerzett ezüstöt.

Bécsi Nikolett három darab arany- és egy ezüstérmével méltán érdemelte ki a legjobb felnőtt női versenyzőnek járó különdíjat is.

A rendezvény kiváló felkészülési lehetőséget nyújtott válogatott sportolóinknak, akik október végén a szlovákiai EB-n képviselik hazánkat. A veszprémiek közül két amazonnak, Mucsy Petrának (edzők: Somlai János és Sebestyén Pál) és Bécsi Nikolettnek (edző: Vajky László), valamint a Herendi TKD Klubból Pátkai Gyöngyvérnek és Sebestyén Eszternek (edzőik: Pátkai Zoltán és Pátkai Miklós) szurkolhatunk egy hónap múlva – ezúton kívánunk nekik eredményes felkészülést és sok sikert!

Forrás: Veszprémi Taekwon-do SE