Egyeztető ülés a megye és a város között
2011. január 14. péntek, 01:21 Közéleti hírek

 

Érdemes tárgyalni a közös teherviselésről, mert nagy mértékben javíthatja az intézmények működését – fogalmazott a polgármester.

Veszprém Megyei Jogú Város és a Veszprém Megyei Önkormányzat vezetői január 13-án délelőtt egyeztető ülést tartottak, ahol többek között a költségvetésről és a két önkormányzat által fenntartott intézmények támogatásáról volt szó.

 

– Az önkormányzati választások óta ez az első hivatalos egyeztető tárgyalás a város és  a megye között – számolt be róla Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón a városházán. – Új alapokra kívánjuk helyezni a város és a megye kapcsolatát, mert nem mindegy, hogyan tudunk együtt dolgozni. Az egészségügy és az oktatás azok a területek, ahol megfelelően kell képviselni egymás érdekeit. Az országban az egészségügyi ellátás jobbátételére egyébként is hangsúly kerül, így nekünk is oda kell rá figyelni. Meg kell nézni, hogyan tudunk a kultúrában hatékonyabban együtt dolgozni.

 

– Évről évre kevesebb gyermek születik, így az oktatásban struktúraváltásnak kell bekövetkeznie. Át kell tekintenünk, milyen stratégiával tudjuk üzemeltetni az intézményeket. A város úgy döntött, hogy a támogatásokat a 2009. évhez hasonlóra állítja vissza, mivel 2010-ben több helyen is csökkentették az összeget – fogalmazott a megyei közgyűlés elnöke.

 

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata így a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházat 25 millió forinttal támogatja, de úgy, hogy az orvosok által összeírt eszközök közül a város választja ki, melyet vásárolja meg. A Veszprémi Petőfi Színháznak 20 millió, az Eötvös Károly Megyei Könyvtárnak 3 millió, és az ott működő Amerikai Kuckónak 2 millió forintot különít el.

 

Dr. Lasztovicza Jenő és Porga Gyula

 

– Fontos, hogy a szolgáltatásokat a lehető legmagasabb szinten biztosítsuk – mondta Porga Gyula polgármester a sajtótájékoztatón. – Az egyeztető tárgyaláson felállítottunk egy olyan munkacsoportot, amely az olcsóbbá tétel érdekében munkálkodik úgy, hogy a színvonal ne csökkenjen. Józsa Tamás városi kabinetvezető és Takács Szabolcs megyei kabinetvezető lesznek a csoport felelősei. A következő időszakban az lesz a feladatuk, hogy olyan „csomagot” hozzanak létre, amely alapján nyáron stratégiai döntéseket tudunk hozni.

 

Porga Gyula beszámolt róla, hogy ebben a „csomagban” szerepel annak az ütemtervnek a kidolgozása, amely alapján a Petőfi Színházat városi fenntartásba kívánják vonni. Ezen kívül itt szerepelnek még az ingatlancsere lehetőségek és az oktatási intézmények közötti együttműködés megvalósítása is.

 

A két önkormányzat megállapodott abban, hogy a rendelőintézet melletti parkolót felújítják, és emellett biztosítsák, hogy azok használják, akik az intézetbe ellátásra érkeznek, ne a vásárolni vágyók parkoljanak ott. A költségek felét a város, a másik felét a megye vállalja magára.

 

Lasztovicza Jenő emellett elmondta, hogy a kórháznak 2010-ben a megyei önkormányzat 150–200 millió forint támogatást adott, a könyvtárnak 100 millió, a színháznak pedig 150 millió forint pluszköltséget különítettek el.

 

– Érdemes tárgyalni a közös teherviselésről, mert ez nagy mértékben javíthatja az intézmények működését – fogalmazott a polgármester.

 

Forrás: Vehír.hu