Bemutatkozott a megye
2011. február 24. csütörtök, 23:12 Közéleti hírek

Fontos, hogy minden közösség jól ismerje saját lehetőségeit, és megtalálja a kitörési pontot, ez megyénkben a turizmus – véli Schmitt Pál.

Országjáró körútja során Veszprém megyében tett látogatást Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke. Ennek részeként tiszteletét tette a Veszprém megyei összevont közgyűlésen a megyeháza Szent István-termében, ahol jelen voltak polgármesterek, országgyűlési képviselők, a megye és Veszprém város önkormányzatának képviselői.


Lasztovicza Jenő

Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében bemutatta a megye sajátosságait, szólt a turizmus és az ipar fontosságáról, a megyei önkormányzat összetételéről, munkájáról, és kiemelte annak intézményfenntartó szerepét. A Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke szerint a legfontosabb fejlesztés a megyében a 8-as főút négysávossá tétele lenne, amely potenciális gazdasági előnyt jelentene a megyének, és tovább erősítené az ipar vonzását.


Porga Gyula

Nekünk, polgármestereknek, képviselőknek helyben van tennivalónk, a nehézségeket helyben kell megoldanunk. Van hozzá erőnk, van hozzá tudásunk, képességünk. Minden önkormányzat meg tudja tenni azt, hogy előre kitalálja a jövőképét; a megyeszékhely jövője pedig az idegenforgalmi fejlesztésekben van – hangsúlyozta beszédében Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

Dr. Kovács Zoltán köszöntőjében elsőként a Veszprém Megyei Kormányhivatal tevékenységéről és szerepéről szólt. – Ilyen változatos megye nincs még egy Magyarországon – fogalmazott a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője. Dr. Kovács Zoltán szerint ebből adódnak a közösségbeli élethelyzetek, adott esetben problémák, hiszen vannak itt gazdag és nehéz sorsú helyi közösségek is. A megyei önkormányzat és a helyi önkormányzatok feladata, hogy az elesetteket felemeljék, a gazdagabbak pedig szolidaritásukról biztosítsák az elesetteket. Amikor a köztársasági elnök találkozik a vörösiszap károsultjaival, vagy épp az egyetemi ifjúsággal és a kultúrával a veszprémi Petőfi Színházban, ez mind-mind képet ad erről a megyéről – mondta dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott.


Schmitt Pál

– Minden remény megvan rá, hogy ha nehezen is, de lassanként begyógyul a seb, amit a táj és emberek közössége kapott Kolontáron, Devecseren és Somlóvásárhelyen – fogalmazott beszédében Schmitt Pál. Az vörösiszap-katasztrófára utalva a köztársasági elnök úgy véli, ebben a térségben nemcsak felfogni, de kezelni, megoldani is kellett az emberi élet minden területére kiható helyzetet. A szakszerűség és a szolidaritás a bajban jelesre vizsgázott – hangsúlyozta. Schmitt Pál kiemelte: az önkormányzatok jó része az utóbbi évek során itt is túlélésre rendezkedett be, adósságcsapdával küzd. Fontos, hogy minden közösség jól ismerje a saját lehetőségeit, és megtalálja a kitörési pontot, amely Veszprém megye számára elsősorban a turizmus. Schmitt Pál ehhez kapcsolódóan megemlítette, hogy például Balatonfüreden megújult a reformkori belváros, Pápán fürdőközpont épül, Sümegen és Zircen jelentős fejlesztések indultak el részben európai uniós támogatással. Hozzátette: az Új Széchenyi Terv további jelentős forrásokat mozgósít turisztikai, foglalkoztatáspolitikai kezdeményezésekre. Hazánk soros EU elnökségével kapcsolatban a köztársasági elnök elmondta, az erős Magyarország egyebek közt erős, önbizalommal teli polgárokat jelent.

A köztársasági elnököt köszöntötte a megyei önkormányzat frakciói részéről dr. Áldozó Tamás, a Fidesz és Dobó Zoltán, a Jobbik frakcióvezetője. Az összevont közgyűlés zárásaként a Magyar Köztársaság elnöke elismeréseket adott át.

Schmitt Pál a megyeházáról a veszprémi Petőfi Színházba ment, majd a Pannon Egyetemen tartott előadást. Megyei körútja következő állomásaként Zircre, majd Pápára utazott. Ezzel párhuzamosan a köztársasági elnök felesége, Schmittné Makray Katalin ellátogatott Tótvázsonyba, ahol megnézte az Európai Uniós támogatással felújított helyi óvodát, rövid sétát tett Veszprém belvárosában, majd pedig a veszprémi Családsegítő Szolgálat vendége volt. 

Forrás: Vehir.hu