Közigazgatásunkat tanulmányozták
2011. március 11. péntek, 06:33 Közéleti hírek
Magas rangú vietnámi állami tisztviselőket fogadtak a kormányhivatalban és a városházán, akik célja a magyar közigazgatási rendszer tanulmányozása volt.

A Nemzeti Közigazgatási Intézet és a Vietnámi Szocialista Köztársaság együttműködése keretében érkezett hivatalnokokat csütörtök délelőtt dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott köszöntötte a kormányablakban. Itt betekintést nyerhettek abba, hogyan is folyik a munka az ügyfélszolgálatokon, valamint tájékoztatást kaptak a kormánymegbízottól ez egyes ügyfajták kezelésének folyamatáról. Dr. Kovács Zoltán arról is beszélt, 2013-tól további decentralizációt terveznek a járási kormányhivatalok kialakításával. A delegációt vezető Ho Cong Dung, a Vietnámi Belügyminisztérium Da Nang városi részlegének főigazgatója elmondta, régóta tervezik már a közigazgatás átalakítását annak érdekében, hogy hazájukban is magasabb színvonalú szolgáltatásokat nyújthassanak a lakosságnak.

A delegációt a városházán Némedi Lajos alpolgármester fogadta, aki röviden bemutatta Veszprém történetét és nevezetességeit, valamint beszélt a város oktatási, egészségügyi és kulturális intézményeiről is. A struktúrával kapcsolatban megjegyezte, nálunk most zajlik a városi intézményrendszer átalakítása a gazdaságosabb és összehangoltabb működés elérése érdekében. Az önkormányzat és a polgármesteri hivatal rendszeréről és működéséről ezután dr. Mohos Gábor aljegyző adott szélesebb körű tájékoztatást a vietnámi vendégeknek.

Forrás: Veszprémi 7 Nap