Mezítlábas ösvényt adtak át a Cholnokyn
2020. december 15. kedd, 16:51 Közéleti hírek

Európai uniós forrásból valósított meg közterületi beruházásokat a VKSZ Zrt. három veszprémi helyszínen.

A közösségvezérelt helyi fejlesztések programban a „Veszprém az Élhető Város” nevű, 24 civil szervezetet, vállalkozást, közszférában működő szereplőt tömörítő helyi akciócsoport által összeállított stratégia mentén írtak ki pályázatokat a közösség által kezdeményezett fejlesztések megvalósítására. 


A VKSZ Zrt. 17,6 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert el három veszprémi helyszín fejlesztésére: az Ady Endre utcában járdát térköveztek, hulladékgyűjtőt, ivókutat és padot helyeztek el.

A gyulafirátóti kolostorromnál térköveztek, padokat, információs vitrint és hulladékgyűjtőket helyeztek ki. 

A projekt harmadik elemeként a Cholnoky Jenő utca mellett úgynevezett Kneipp-ösvényt hoztak létre: ez a mezítlábas ösvény úgy stimulálja a talp reflexzónáit, hogy mindeközben jótékony hatást gyakorol szervezetünkre.

Az ösvény mellett ülőhelyeket alakítottak ki, térköveztek és zöldfelületi tereprendezést hajtottak végre.

A területet hétfő délután Brányi Mária alpolgármester, dr. Temesvári Balázs VKSZ-vezérigazgató és Ferenczy Gábor munkaszervezet-vezető mutatták be.

 
Forrás: Vehír.hu
Kép: Domján Attila