Állami segítséggel vesz ingatlanokat Veszprém
2021. január 04. hétfő, 07:27 Közéleti hírek

Kormányzati támogatással vásárolhatja meg a volt bútorgyár belvárosközeli területét az önkormányzat, jelentette be Porga Gyula polgármester.

Az óév utolsó napjaiban a magyar kormány számos olyan döntést hozott, amely óriási segítséget jelent Veszprém önkormányzatának, városának, írta közösségi oldalán a városvezető.

Porga Gyula (Fidesz–KDNP) kiemelte, a belvárosban régóta elhanyagolt, méltatlan állapotú terület megvásárlását 3,3 milliárd forinttal támogatja a kormány.

Emlékeztetett, az egykori Balaton Bútorgyár és a volt szakszervezeti irodaház épületeinek megvásárlása régi vágya volt az önkormányzatnak, amelyhez most megkapja a forrást az állam támogatásával a város.

 
Az egykori Balaton Bútorgyár és a volt szakszervezeti irodaház épületének megvásárlása régi vágya volt a veszprémi önkormányzatnak

A polgármester hangsúlyozta azt is, a kormány 2020 végén meghozott döntése értelmében Veszprém 1,38 milliárd forintot kapott a város működésének támogatására. Ebből az összegből a VKSZ Zrt. közüzemi szolgáltató, a Veszprémi Állatkert és a V-Busz közlekedési vállalat részesült még 2020-ban.

A városvezető felhívta a figyelmet arra, hogy az összeg nem plusztámogatásként érkezik meg a cégekhez, hanem a napi működést biztosítja: ez azt jelenti, hogy a 2021-es városi költségvetésből a cégek működési támogatása ezzel az összeggel csökken.

– A költségvetés összeállításánál ez óriási segítséget jelent önkormányzatunknak, hiszen 1,3 milliárd forinttal kevesebb lesz az összkiadásunk – fogalmazott Porga Gyula.

Állami támogatásból veheti meg az önkormányzat a bútorgyár területét és a volt szakszervezeti irodaház épületét

A polgármester arra is kitért, hogy egy decemberi kormánydöntés értelmében visszavonja az önkormányzat a 2021-re tervezett gyermekétkeztetési és tömegközlekedési díjemelésről szóló rendelkezéseket. Hozzátette, mindkét szolgáltatás a tavalyi díjakkal működik tovább, aki pedig már megvásárolta az emelt árú szolgáltatást, az visszakapja a különbözetet.

 
Forrás: Napló-Online.hu
Kép: Balogh Ákos