25 éve találtak békét a környéken elhunyt német katonák
2020. október 06. kedd, 12:12 Közéleti hírek

A második világháborúban Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben elhunyt német katonákra emlékeztek a veszprémi német-magyar katonai temető létrejöttének 25. jubileumán hétfőn a Vámosi úti temetőben.

A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség (Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge) negyven államban több mint kétmillió német hadisírt gondoz.

A szövetség feladata, hogy felkutassa, és méltó körülmények között helyezze örök nyugalomra az idegen földön elesett német katonákat, helyszínt adva ezzel a hozzátartozók gyászának, lehetővé téve számukra, hogy fejet hajtsanak szerettük sírjánál – mutatta be a szövetség munkáját Johannes Haindl, Németország budapesti nagykövete


Johannes Haindl

Negyed százada annak, hogy létrejött a német-magyar katonatemető Veszprémben – idézte fel a temető létesítésének körülményeit Brányi Mária alpolgármester a megemlékezésen.

– A rendszerváltozás előtt politikai akadálya volt a második világháborúban Magyarországon elhunyt német katonák nyugalomra helyezésének, emlékhelyük kialakításának. A nyolcvanas években kapott ugyan lehetőséget a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség, hogy 180 névvel ellátott keresztet helyezzen ki Veszprémben, ezekhez azonban nem tartoztak beazonosítható sírhalmok.

4056 német és magyar katona nyugszik a temetőben

A méltatlan helyzetet az oldotta meg, hogy 1992-ben a katonatemető számára méltó területet jelöltek ki, 1994-ben pedig hozzákezdhettek a régi temetési helyükön és más településeken exhumált német valamint magyar katonák elhelyezésére az újonnan kialakított temetőben.

Azok neveit, akiket nem sikerült azonosítani, vagy exhumálásuk nem volt lehetséges, hat gránittömbre vésték fel az emlékhelyen. A katonatemetőt 1995-ben avatták fel. 

Brányi Mária

Johannes Haindl nagykövet rámutatott: a VDK a rendszerváltás óta Kelet-Európában mintegy ötszázezer német katona földi maradványait találta meg és temette el újonnan kialakított temetőkben.

A veszprémi Vámosi úti temetőben 4056 német és magyar katona talált végső nyughelyre.

Négyezer ember – mind egyéni személyiség egyéni sorsokkal, akik már soha nem láthatták viszont szüleiket, feleségüket, gyerekeiket, és akik számára az élet minden boldogsága, a kitűzött céljaik, álmaik beteljesületlenek maradtak.

Az ő szomorú véget ért sorsuk figyelmeztetés a mai politika számára. Immár hetven éve békében élhetünk Európában, de ne vegyük ezt magától értetődő dolognak! – intett Haindl.

– A békéért meg kell dolgozni. Napjainkban sajnos aggasztó tendenciákat észlelhetünk. Úgy tűnik, elhalványul az a nagy cél, hogy a nemzetközi kapcsolatokat egy szabályokon alapuló rendre építsük fel. Ehelyett a rövidtávú nemzetállami önzés kerekedik felül, a politikai populizmus aláaknázza az Európai Unió békeprojektjét. 

Az elesett katonák sírjai arra emlékeztetnek minket, hogy mi a tét. Emlékeztetnek minket a szenvedésre, egyúttal emlékeztetnek minket arra is, hogy nem szabad beletörődnünk a gyűlöletbe, az erőszakba, a terrorba. A világháború halottjainak  hagyatéka számunkra kötelezettséget is jelent, hogy az összes erőnkkel kiálljunk a béke és az emberi jogok mellett – zárta gondolatait a nagykövet.

Brányi Mária alpolgármester is erkölcsi tanulságot keresett a katonasírok között. Az Antigoné fő konfliktusát felidézve kijelentette: a halottakat el kell temetni! Hozzátette: a katona kötelessége az engedelmesség, az élők kötelessége pedig a halottak eltemetése. 

Nem fordulhat többé elő, hogy zsarnoki hatalmak tagadják meg a végtisztességet a katonák elől, akik csak engedelmeskedve, kötelességüket teljesítve estek el az idegen országban. 

A veszprémi temetőben nyugvó katonák halála nem volt hiábavaló, ha példájukból tanulni tudunk: ha megtanuljuk, hogy a hódító háború rossz, hogy akik nem tisztelik mások életét, saját életükkel fizetnek.

 
A Veszprémi Német Klub énekkara

A megmelékezésen német és magyar nyelvű ökumenikus imádsággal, a helyőrségi zenekar és a Veszprémi Német Klub énekkarának előadásával emlékeztek az itt eltemetett katonákra.  

Forrás: Vehír.hu
(Kép: Domján Attila)