Átadták a Csermák-díjakat
2017. május 20. szombat, 23:45 Kulturális hírek

A növendékeknek és pedagógusoknak járó zenei elismerést a 23. Csermák-napok alkalmával adták át pénteken Veszprémben.

A hétfőn kezdődött zenei fesztiválon Csermák-emléktáblát koszorúztak, kisdobos-nagydobos hangversenyt tartottak, kedden Ötvös Károlyt, a zeneiskola címzetes igazgatóját köszöntötték, szerdán pedig az intézmény tanárai adtak koncertet.

A csütörtök az óvodások és az alsós diákok napja volt, nekik zenéltek és mutattak be hangszereket. A pénteki zárónapon a gálahangverseny után Brányi Mária alpolgármester adta át a Csermák-díjakat.

A Veszprém Polgárai a Városi Zenedéért Alapítvány 1995-ben alapította a Csermák-díjat, melyet minden év májusában a Csermák Napok Zenei Fesztivál részeként osztanak ki egy zenei nevelésben kiemelkedő feladatot végrehajtó zenetanárnak és egy-egy kiváló teljesítményt nyújtó diáknak.


Kalmár Elizabet, Békei Natália és Mérő Barnabás

Idén két növendék, a tíz éve gitár szakon tanuló és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre készülő Mérő Barnabás, és a 2010 óta hegedű és szolfézs szakos Kalmár Elizabet, és egy tanár, Békei Natália vehette át az elismerést. Utóbbi 1988 óta tanít zongorát a Csermák Antal Zeneiskolában, növendékeivel számos országos díjat hódított el. Ő az alapítója a zeneiskola Írisz Kiseggyütesének is.

Forrás: Vehír.hu

 

 


Kulturális oldalak, folyóiratok: