Boldog születésnapot, Veszprémi Szemle!
2018. november 21. szerda, 22:45 Kulturális hírek

Jubileumi rendezvényt tartottak a Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat alapításának 25. évfordulója alkalmából a polgármesteri hivatal Kossuth-termében, amely zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel.

Porga Gyula polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy a Veszprémi Szemlének van egy törzsközönsége; bármelyik bemutatón is találkoznak, mindig sokan vannak. Hangsúlyozta: nagy öröm számára a 25 éves kiadvány, az 50. szám.

Büszke arra, hogy amióta ő vezeti a megyeszékhelyet, évi négy számot tud támogatni a város. Úgy vélte, hogy az elmúlt negyedszázadban a kiadvány után az érdeklődés nem csökkent. Szerinte a titok abban van, hogy a város történelmével, közelmúltjával foglalkozik a Szemle, ám van benne egyfajta szellemi frissesség, ami érdekessé tudja tenni a múltat.

Tölgyesi József alapító főszerkesztő a kezdetekre emlékezve elmondta, hogy 25 év sok idő, egy emberöltő. Egyfajta magántörténelemben kiderült: 19 évig volt iskolaigazgató Veszprémben, majd az egyetemre került oktatónak. Ekkor fogalmazódott meg benne, hogy szükség lenne egy várostörténeti folyóiratra. Kiemelte, hogy azonnal akadtak szerzők a Szemléhez. Sőt, sok-sok kéziratot küldtek.

Tóth Józsefnek két kérése volt akkoriban: legyen ingyenes, másrészt ne szaktudományos lap induljon, hanem a városlakóknak szóljon kicsit populárisan, ismeretterjesztően, de mégis szakszerűen. Évekkel később, az alapítvány tulajdonosaként örömmel adta a stafétát Csiszár Miklósnak.

Faa Judit kuratóriumi elnök ezután beszámolt a Veszprémi Szemle Várostörténeti Közhasznú Alapítvány tízesztendős munkásságáról, majd bemutatták a jubileumi, ötvenedik lapszámot és a repertóriumot.

A rendezvény Csiszár Miklós főszerkesztői összegzésével ért véget.

Képgaléria: A Veszprémi szemle 25. évfordulóját ünnepelték

 

Forrás: Napló-Online.hu
(Kép:  Balogh Ákos)

 

 


Kulturális oldalak, folyóiratok: