Két év szünet után kibővülve tér vissza a Gizella Napok
2022. április 21. csütörtök, 11:37 Kulturális hírek

A Gizella Napok Veszprém olyan ünnepe, ahol a város saját magát ünnepli, idén pedig az eddigieknél is gazdagabb és színesebb programkínálattal készülnek a szervezők, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal karöltve. Május 2-8 között közel 20 helyszínen 50 ingyenes program várja az érdeklődőket.

A pandémiás időszak miatt az elmúlt két évben nem volt lehetőség megszervezni Veszprém hagyományos ünnepét a Gizella Napokat, így a 29. ilyen programsorozatot idén tartják meg május 2-8 között. Ráadásul idén az EKF programmal együttműködve és még több helyi civil és kulturális szervezetet bevonva kibővült programsorozattal készültek a szervezők, valamint a várnegyed felújítása miatt új helyszíneket is bevontak a programkavalkádba.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt tartották a Hangvillában, ahol a programok részletes ismertetése előtt Porga Gyula polgármester úgy fogalmazott, a Gizella Napok Veszprém számára az az ünnep, ahol a város saját magát ünnepli.

A három évtized alatt, mióta megszervezik ezt az ünnepet mindig hozzátettek valamit, folyamatosan bővült a programkínálat, idén pedig, egy évvel az EKF cím előtt még az eddigieknél is nagyobb volumenű rendezvényre lehet számítani.

A kibővült programok közt több olyan is van, ami már nem csak a belvárost, hanem a kijjebb eső lakóövezeteket is érinti, valamint még nagyobb hangsúlyt kapnak a gyermekprogramok. 

Ezektől Markovits Alíz, a VEB 2023 Zrt. vezérigazgatója azt reméli, hogy a jövőben is megmaradnak majd a Gizella Napok részének, hangzott el a sajtótájékoztatón.

Az egyhetes rendezvénysorozat hagyományos, Veszprém történelmi múltjához és Gizella királyné alakjához kapcsolódó programjainak, a Gizella-díjak átadásának, Pál István Szalonna és bandája ünnepi műsorának, valamint az ünnepi szentmisének az Óváros tér ad majd helyet idén.

A történelmi felvonuláshoz idén Veszprém városrészei, valamint pálinka lovagrendek és egyesületek is csatlakoznak majd. Május 7-én és 8-án a népművészeti kirakodóvásár idén rendhagyó helyszínen, a posta előtti téren és a Kossuth utcán várja majd a látogatókat.

A programsorozat összeállításában a város kulturális intézményei, a megyeszékhelyen élő nemzetiségek, valamint civil szervezetek, egyesületek is részt vesznek.


Minden eddiginél gazdagabb könnyűzenei kínálat is várja az érdeklődőket három helyszínen, az Óváros téren, a Hangvilla előtti téren és a SKÁLA előtti téren. 

Az Elefánt, a Carson Coma, a KFT, a Deák Bill Blues Band és a PASO mellett a fellépők között a veszprémi és helyi kötődésű zenekarok is színpadra lépnek, így a Vad Fruttik, a Hősök, az LGT Emlékzenekar, az M.C.S. Blues Band, a Swing-Swing együttes és az Improgress is.

A részletes programokról és időpontokról a www.gizellanapok.hu oldalon lehet legkönnyebben tájékozódni.

Kiemelt hangsúlyt kap a képzőművészet is az idei Gizella Napokon, ezeknek a programoknak a helyszíne a Fortuna Udvar lesz majd, vagy ahol a programkínálatban szerepel, a FortunArt udvar.

Szombaton és vasárnap ezen a helyszínen WAMP Design Vásár, szoborfestés Ozsváth Gergely ’’Menthá”-val, graffiti & workshop, 3D aszfaltfestés a GyulaiART-tal, PAINT JAM – képzőművészeti performansz, a Művészetek Háza szervezésében szabadtéri festészeti akció és irodalmi piknik, valamint a Nyitott Műterem alkotói várják a látogatókat.

Szintén a kreatíivitást karolja fel az EKF és a KUNSZT! közös plakátpályázata, Ragyogj! néven. Erről a sajtótájékoztatón Tóth Andrej, a KUNSZT! alapítója azt mondta, elsősorban a felsőoktatási intézmények művészeti képzésben résztvevő hallgatók, illetve hivatásos grafikusok és tervezőgrafikusok számára hívták életre.

A beérkezett pályaművekből nyíló szabadtéri plakátkiállítás és az azt kísérő plakáttervezési workshopokból álló programsorozat célja, hogy a hagyományos plakátművészet segítségével ünnepeljék a Kulturális Fővárost és egyben bemutassák a plakát új vizualitásban betöltött szerepét. A pályázatra egyébként még április 24-ig van lehetőség nevezni.


Lehotay Judit és Tóth Andrej

Végül Lehotay Judit, a VEB 2023 Zrt. kulturális projektmenedzsere beszélt a Gizella Napok egyik legfontosabb újdonságáról, pontosabban arról a gyermekfesztiválról, ami a május 7-én veszi kezdetét a Színházkertben és egészen május végi gyermeknapig minden hétvégén megtölti kreatív gyermek- és családi programokkal a Színház előtti zöld teret.

A GyereKert programsorozat koncertekkel és számos meglepetéssel várja a kisgyermekes családokat. Május 7-én és 8-án, 15-én, 22-én és 29-én a Színházkertben megelevenedik a Lovarda, a Könyvtár, a Palota kert, a Lovag terem és a Trónterem is.

A legkisebbek önfeledt szórakozásáról többek között a Kaláka, Szalóki Ági, az Apacuka zenekar, a Rutkai Bori banda és Kovácsovics Fruzsina gondoskodik.

A Veszprém-Balaton 2023 Zrt. a Gizella Napok több helyszínén is megjelenik majd. Május 7-én és 8-án délután VEB 2023 EKF Percek címmel kötetlen beszélgetésekre várják az érdeklődőket a FortunArt udvarba, ahol az idei Magyar Mozgókép Fesztiválról, a Kulthálóról és a Pajta Programról, illetve az Utcakép fejlesztési program sikereiről és kihívásairól is szó esik majd.

Emellett egy információs pontot is létesítenek a programsorozat idejére. Továbbá a fesztivál első napjaiban, május 34 között konferenciát is szerveznek „Régészeti örökségturizmus az intelligens tájhasználat a 21. században” címmel.


 
Forrás: Vehír.hu
Kép: Kovács Bálint

 

 

Kulturális oldalak, folyóiratok: