Elbúcsúztatták a nyarat a Dózsavárosban
2022. szeptember 17. szombat, 20:51 Kulturális hírek

Színes programokkal várták szombat délután azokat, akik jó hangulatban, színvonalas műsorokkal akarták elbúcsúztatni a nyarat.

Táncos műsorok és főzőverseny is a térre vonzotta az embereket, a hűvös, esős idő ellenére. Fellépett többek között a Dózsa György Általános Iskola Gyöngyvirág Gyermektánccsoportja, valamint az Őszidő Nyugdíjas Klub is.

Minden korosztály megtalálhatta a neki kedvező programot. 


Beszédet mondott Porga Gyula polgármester, aki visszaemlékezve a korábbi nyárbúcsúztatókra megállapította, hogy az időjárás mindig betartja a névben is szereplő nyár búcsúját, ezért talán később kellene megszervezni az eseményt, hogy tovább tartson a jó idő – tette hozzá humorosan.

A rendezvény a dózsavárosi közösség erejét szimbolizálja, hisz sikeressége a résztvevők és a szervezők erős összefogását jeleníti meg.


A főzőverseny díjait Halmay Gábor, a városrész önkormányzati képviselője adta át. A közönség különdíját a Közösség Kádártáért Egyesület kapta. A harmadik helyen Dózsavárosi Baráti Kör végzett, a második hely a zsűri döntése alapján a Metálvilla csapatáé, míg a dobogó felső fokára Lenner Zsolt és a szomszédok állt.


Az este további részében az LGT Emlékzenekar felelt a hangulatért.


Forrás: Vehír.hu
Kép: Domján Attila