Bűvös bábok – Nemzetközi fesztivál Veszprémben |
2022. december 10. szombat, 22:26 Kulturális hírek |
Gyermek bábcsoportoknak szerveznek nemzetközi fesztivált jövő májusban a megyeszékhelyen. A négynapos programra négyszáz résztvevőt várnak az ország minden részéről és a határokon túlról. Baloghné Uracs Marianna, Pető Lilla, Porga Gyula, Végh Zsolt és Sarkadi Nagy László,
a Pegazus Színház társigazgatója, a fesztivál egyik szakmai vezetője
A Bűvös bábos fesztivált a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa pályázatán nyert forrásból finanszírozzák. A projekt gazdája a Pápai Művelődéstörténeti Társaság, amely 52 millió forintot nyert el a fesztivál megszervezésére, a kezdeményezés mellé állt a Nemzeti Művelődési Intézet, míg a pápai Pegazus Színház a rendezvény szakmai vezetője. Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) elmondta, a program az egykori megyei gyermekbábfesztiválok hagyományát eleveníti fel, ami azért is fontos, mert azok a gyerekek, akik dramatizált játékokban vesznek részt, később is nyitottak lesznek a művészetekre. Hozzátette, az Európa Kulturális Fővárosa program elsősorban a közösségek megerősítéséről szól, ami a jelenlegi nehéz körülmények között különösen fontos. Reményét fejezte ki, hogy a program sikeres lesz, és 2024-ben, valamint az azt követő években folytatása következik. Baloghné Uracs Marianna, a fesztivál igazgatója elmondta, a nemzetközi találkozót 2023. május 11–14. között rendezik meg a veszprémi Agórában és a belváros terein. A programra 28 bábcsoport mintegy négyszáz résztvevője érkezik Veszprémbe, köztük öt Veszprém megyei és öt határon túli csoport. A rendezvény célja, hogy találkozási és bemutatkozási lehetőséget adjon az amatőr bábjátékos csoportoknak, és hozzájárulhat ahhoz is a program, hogy a bábmozgalom egyik központjává váljon Veszprém. Pető Lilla, a Nemzeti Művelődési Intézet hálózatiközpont-vezetője elmondta, hat éve indították el a Bűvös bábos programot, amelyben mára minden megyében létrejött egy bábcsoport, amelyek májusban bemutatkoznak a fesztiválon is. A bábcsoportok felkészülése már megkezdődött a jövő évi seregszemlére. Bűvös bábos fesztivál - sajtótájékoztató
Végh Zsolt, a Pegazus Színház társigazgatója, a fesztivál egyik szakmai vezetője kiemelte: a program célja, hogy a gyermekek együtt lehessenek, és örömszerűen éljék meg a bábjátékot. A felkészülés részeként a részt vevő csoportok bábos indulót tanulnak és bábot készítenek, valamint egy flashmobra (villámcsődület) és óriásbábos felvonulásra is készülnek. A rendezvényre érkező bábcsoportokat emellett felkérték arra is, hogy mutassanak be egy alkotót vagy bábcsoportot a megyéjükből, az elkészült leírásokból és beszerzett relikviákból kiállítás is nyílik az Agórában a program ideje alatt. A fesztivált bejelentő eseményen közreműködött a litéri Csivitelők Bábcsoport Feithné Hegedüs Gabriella vezetésével. Forrás: Napló
Kép: Nagy Lajos
|