Brányi Mária |
Jelölő szervezet: FIDESZ - KDNP Telefon: 20/390-1383 E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
(Önéletrajz)
1960-ban Balatonlellén születtem. Gyermekkoromat Budapesten töltöttem. Az I. László Gimnázium matematika tagozatán érettségiztem, majd a Kertészeti Egyetem Táj- és Kertépítészeti szakán szereztem táj és kertépítész mérnök diplomát 1984-ben. A diplomázás óta élek Veszprémben. Férjem a megyei kórházban sebész, érsebész főorvos. Első munkahelyem a Veszprémi Tervező Vállalat volt, ahol 1993-ig dolgoztam táj- és kertépítész tervezőként, illetve vezető tervezőként. 1988–1990 között a BME Városépítés-városgazdaság szakmérnöki képzésén vettem részt. Alapszakmámat tekintve az embereket körülvevő környezet tervezése a szakterületem. Nemcsak Veszprémben, hanem a Dunántúlon és Budapesten is megvalósultak terveim. Szakmai munkám során kollégáimmal több pályázaton is eredményesen szerepeltünk. Fontos sikernek tartom, 2001-ben a negyedik alkalommal meghirdetett Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton (FIABCI), a Szidónia Kastélyszálló pályázatával elért 3. helyezésünket. A közösségi élet és a társadalmi felelősségvállalás fontos része életemnek, melyre az alábbi közösségekben volt illetve van módom: - Alapító elnöke voltam az 1996-ban megalakult Buhim-völgyi Baráti Körnek. - A Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarájának Felügyelő Bizottságában vállaltam több cikluson át elnöki feladatot. - A Védegylet Veszprémért Egyesület alapító tagja vagyok, mely tevékenységhez kapcsolódik a korábbi években a VÁROS–TÉR Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnökeként végzett munkám. - Alapító tagja vagyok a Kertvárosi Városvédő Egyesületnek, mely egyesület munkája szorosan összekapcsolódik a 6. számú egyéni önkormányzati képviselői körzetben végzett munkámmal. A 2006-os önkormányzati választásokon, a Védegylet Veszprémért Egyesület, a Fidesz és a KDNP jelöltjeként választottak meg először önkormányzati képviselővé. 2010-ben és 2014-ben a FIDESZ-KDNP jelöltjeként választottak újra. Az első ciklusban városstratégiai tanácsnokként vezethettem a Városfejlesztési- és Környezetvédelmi Bizottság munkáját, mely feladat 2010 őszétől átalakult, ugyanis a közgyűlés bizalmából városstratégiai alpolgármestere lettem Veszprémnek. A 2019-es önkormányzati választáson, a választók akaratából ismét tagja lettem a városi Képviselő-testületnek. Polgármester úr felkérésére a 2019–2024 közötti ciklusban is alpolgármesterként tehetek Veszprémért és a veszprémiekért.
|