Pálinkás Roland

Kompenzációs listáról

Jelölő szervezet: FIDESZ - KDNP

Telefon: 20/363-6228

E-mail:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Kép nagyobb méretben

 

(Önéletrajz)

1990. augusztus 13-án születtem Veszprémben. Egész életemben itt éltem a Jutasi úti lakótelepen. Balatonfüreden a Lóczy Lajos Gimnáziumban érettségiztem magyar-angol kéttanítási nyelvű tagozaton. 2016-ban szereztem meg diplomámat a Pannon Egyetemen Társadalmi tanulmányok szakon, amely után szintén a Pannon Egyetemen informatikai rendszergazda végzettséget is szereztem. Főállásban 2013 óta az Országgyűlés Hivatalánál dolgozom mint képviselői alkalmazott.

Fiatal korom óta aktívan foglalkozom közélettel. Még a gimnáziumi évek alatt fogalmazódott meg bennem, hogy otthonom, Veszprém érdekeiért szeretnék dolgozni a későbbiekben. Ennek tükrében tudatosan készültem a közösségért folytatott munkára.

2012 és 2016 között a Fidelitas helyi csoportjának elnöki tisztségét is viselhettem, 2018 óta pedig a Fidesz veszprémi csoportjának alelnökeként tevékenykedem. Rendszeresen veszek részt, szervezői és segítői szerepben is karitatív kezdeményezésekben. Úgy gondolom, a mások javára végzett segítségnyújtás szerepe egyre inkább fontosabbá válik ebben az egyre inkább egocentrikus világban.

A közösségért való munkámban a párbeszéden alapuló véleménycserét tartom ars poeticámnak. Véleményem szerint otthonunk legnagyobb értéke az itt élő emberekben rejlik. Nyugdíjasok, akik az élet legkülönbözőbb területeiről szereztek tapasztalatot. Anyák és apák, akik munkájuk mellett napról napra példaként állnak gyermekeik előtt, és nevelik a jövő nemzedékét. Valamint a fiatalok, akiknek lendülete, elképzelései és kreativitása szolgál üzemanyagként Veszprém sikereihez.

Képviselői munkám során a Fidesz–KDNP frakcióvezetőjeként igyekszem a legszélesebb körű párbeszédre törekedni a különböző társadalmi csoportok tagjaival, és azért dolgozni, hogy Veszprémet jobb helyként tudjuk majd továbbadni a jövő generációi számára.