Ugrás a fő tartalomhoz

A „Piros iskola” 45 éve

Kulturális hírek - 2024.03.14.

A veszprémi „piros iskola” – vagyis a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola – 45 évének történetét foglalta össze az iskola egykori diákja és jelenlegi tanára, Rybár Olivér egy kötetben, amelyet szerda délelőtt mutattak be az iskola falai között.

Egy hasonló kötet ötlete már 2018-ban, az iskola 40. fennállását ünnepelve többekben felmerült, de végül 2022-ben kezdett el Olivér anyagot gyűjteni a most bemutatott könyvhöz. Olyan iskolatörténeti mű született, amely átfogó képet ad az iskola múltjáról és egy valódi, nosztalgikus élményt nyújt olvasóinak.

A jeles eseményt Ovádi Péter országgyűlési képviselő és kormánybiztos nyitotta meg, aki elmondta: a megjelent kötet kiemelten fontos, mert nemcsak történelmi értékkel bír, de segít az ott tanulók és dolgozók közötti kapcsolatok megerősítésében, valamint lehetőséget nyújt személyes emlékek és élmények megőrzésére. A kormánybiztosnak is több személyes élménye fűződik az iskolához, „dózsásként” részese volt az iskolák közötti sporteseményeknek, de elmondása szerint:

,,a Báthoryba, ahogy egy igazi sportiskolához illik, nem győzni jártunk.”

Ovádi Péter szerint egy ilyen könyv inspirációt adhat a jelenlegi iskolai közösségnek, és hozzájárulhat a helyi kulturális és oktatási örökség megőrzéséhez.

,,Az iskola olyan proaktív és innovatív intézmény, amely 45 éve – köszönhetően nagyszerű pedagógusainak – kiemelten fontos és szerves része a város életének. Rybár Olivér pedig tökéletesen foglalta össze ezt a nagyszerű időszakot, amelyre egész Veszprém méltán büszke lehet, ahogy az iskola névadójára Báthory István, erdélyi fejedelemre is Magyarország.”

A kormánybiztos szavait követően Brányi Mária alpolgármester osztotta meg a gondolatait, aki elmondta: a városrész fejlődéséhez az iskola nagymértékben hozzájárult. A Báthoryba nemcsak azok a diákok iratkoznak be, akik körzetileg is az intézményhez tartoznak, hanem sokan vágynak ide a speciális képzések, vagy a rangos nevelői gárda munkája miatt. Az alpolgármester szerint az „örökös boldog iskola” kifejezés, amely a kötetben is megtalálható, tökéletesen mutatja be az iskola ars poeticáját, és ennél jobb üzenete nem is lehetne egy oktatási intézménynek.

A kötet bemutatását megelőzően Stigelmaier Józsefné, a körzet önkormányzati képviselője Rybár Olivér munkásságát méltatta, aki fiatal kora ellenére is komoly eredményeket ért már el, és akinek 2023-ban Veszprém önkormányzata a város kulturális életében végzett példaértékű munkája, kimagasló értékfeltáró és értékmegőrző tevékenysége elismeréseként Cholnoky-emlékdíjat adományozott.

A kötet szerkesztője pedagógus munkája mellett kutatásaiban is kimagasló eredményeket ért el, ,,A veszprémi Báthory iskola története” pedig ennek a munkásságnak tökéletes jelképe, amely nemcsak az iskola életének aktív résztvevői számára fontos mű, hanem azoknak is, akik érdeklődnek a város történelme és kulturális értékei iránt.

Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba