Polgármester
Önéletrajz
1968-ban születtem Enyingen. Veszprémben élek feleségemmel és három gyermekünkkel. A középiskolát Balatonfüreden végeztem, később művelődésszervező képesítést szereztem. A fiatalon végzett közösségi munkából vezetett utam a politikához.
A balatonkenesei önkormányzat tagja voltam 1994 és 2002 között, 1998-tól 2002-ig kulturális bizottsági elnökként tevékenykedtem.
A megyei önkormányzat közgyűlésében 2002 és 2006 között dolgoztam képviselőként, illetve a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi Bizottság elnökeként.
2006-tól 2010 őszéig alpolgármesterként álltam a város szolgálatában.
Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy 2010 őszétől immár negyedik ciklusomat tölthetem polgármesterként, és lehetek tevékeny tagja Veszprém fejlődésének.
A Megyei Jogú Városok Szövetsége Kulturális Albizottságának elnöke vagyok. 2012-ben átvehettem „Az Év Polgármestere” díjat.
Veszprém 2019-ben elnyerte az UNESCO Kreatív Városok Hálózatának Zene Városa címét. Ezzel a világ legjelentősebb zenei és kulturális központjai közé került.
2018-ban Veszprém elnyerte a jogot, hogy a Bakony-Balaton régióval közösen Európa Kulturális Fővárosa legyen 2023-ban. Mozgalmas időszak kezdődött a város és a régió életében a Veszprém–Balaton Európai Kulturális Főváros 2023 cím elnyerésével. A közösségi munka, összefogás meghozta gyümölcsét.
Az Európai Bizottság városunknak ítélte oda a Melina Mercouri-díjat az Európa Kulturális Fővárosa program példaértékű és sikeres előkészítéséért, valamint lebonyolításáért!
2025-ben Veszprém a Bakony-Balaton régió közel 100 településével összefogva sikeresen elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet, amelyet az ACES Europe ítél oda.
Porga Gyula polgármester vagyonnyilatkozata (2026)
Porga Gyula polgármester vagyonnyilatkozata (2025)
Porga Gyula polgármester vagyonnyilatkozata (2024. október)
