Települési Értéktár – Veszprém
„Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei,
hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.”
(Egry Breviárium)
A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XX. törvényben (Hungarikum törvényben) biztosított lehetőséggel élve Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 2013. május 30-i ülésén létrehozta Veszprém város Települési Értéktárát.
A veszprémi Települési Értéktár alakításában, közös „kincseskamránk” feltöltésében bárki – természetes és jogi személy egyaránt – részt vehet.
Tisztelt Veszprémi Polgár! Legyen Ön is partnerünk ebben a munkában!
A felvételre javasolt érték települési, tájegységi vagy megyei értéktárba történő felvételét bárki a HB hivatalos honlapján közzétett nyomtatvány elektronikus vagy postai úton történő benyújtásával kezdeményezheti.
A javasolt nemzeti érték adatainak a települési értéktárba való felvételéről az Értéktár Bizottság, a javaslat benyújtását követő 90 napon belül dönt, és arról a javaslattevőt írásban értesíti.
A Hungarikum Bizottság (HB) oldaláról www.hungarikum.hu letölthető űrlap felhasználásával elkészített javaslatokat elektronikusan az e-mail címre, postai úton a Polgármesteri Hivatalba (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) kérjük eljuttatni.
A beérkezett – formai és tartalmi szempontból hiánytalan – javaslatokat a Települési Értéktár Bizottság bírálja el.
Az eljárás részleteire, így a Települési Értéktárba történő felvétel és közzététel szabályaira vonatkozó bővebb információ elérhető a Hungarikum Bizottság oldalán, olvasható a hatályos jogszabályokban, továbbá érdeklődni írásban (a fenti email címen) vagy személyesen a Polgármesteri Kabinetiroda Kulturális Csoportjánál lehet.
Veszprém, 2021. augusztus 27.
Brányi Mária
alpolgármester
a Települési Értéktár Bizottság elnöke
Alkalmazott jogszabályok:
- 2012. évi XXX. törvény a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról
- 324/2020. (VII. 1.) Korm. rendelet a magyar nemzeti értékek és hungarikumok értéktárba való felvételéről és az értéktár bizottságok munkájának szabályozásáról
Letölthető dokumentumok:
Veszprémi Települési Értéktár Bizottság határozatai és az elfogadott felterjesztések:
Egry József művészete
– Egry József 140 / Balaton, Szicília, Nervi (Laczkó Dezső Múzeum, 2023)
1/2023.(06.20.) határozat (Veszprém kézilabda sportja)
2/2023.(06.20.) határozat (Veszprém kézilabda sportja – felterjesztés)
3/2023.(06.30.) határozat (Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat)
4/2023.(06.20.) határozat (Endrődi Sándor költészete és irodalmi munkássága)
5/2023.(06.20.) határozat (Bakonyi ház – felterjesztés)
Veszprém kézilabda sportja
Veszprémi Szemle várostörténeti folyóirat
Endrődi Sándor költészete és irodalmi munkássága
– Endrődi Sándor költészete és irodalmi munkássága – javaslattevő űrlap
1/2022.(05.23.) határozat (Fellner Jakab épületei)
2/2022.(05.23.) határozat (Fellner Jakab épületei – felterjesztés)
3/2022.(05.23.) határozat (Fenyves malom)
4/2022.(05.23.) határozat (Szt. Mihály-székesegyház üvegablakai)
5/2022.(05.23.) határozat (Szt. Mihály-székesegyház üvegablakai – felterjesztés)
Szent Mihály-székesegyház üvegablakai (fotókkal)
Fellner Jakab tervezte veszprémi épületek
Fenyves Malom (volt Budai–Pozsgay malom)
Dr. Sziklay János 1931-ben megjelent könyve (Veszprém az irodalomban és művészetben)
A veszprémi Piarista – Lovassy László – Gimnázium várbeli iskolaépület története
Veszprémvölgyi kisvonat
Veszprém avarkori emlékei
Veszprém ősrégészeti emlékei
A Veszprémhez kötődő Árpád-kori szentek tisztelete
A Bakonyi ház
A Téglagyűjtemény
Veszprém, Fenyves u. 19. – piarista lakóház (adatlap)
– Veszprém, Fenyves u. 19. – piarista lakóház (műszaki rajzzal, fotódokumentációval)
Kavicsfogú álteknős
19/2018.(11.06.) határozat (István és Gizella szobra – felterjesztés)
18/2018.(11.06.) határozat (István és Gizella szobra)
17/2018.(11.06.) határozat (Vass László Gyűjtemény – felterjesztés)
16/2018.(11.06.) határozat (Vass László Gyűjtemény)
15/2018.(11.06.) határozat (Veszprémi kilátók)
14/2018.(11.06.) határozat (LDM épülete – felterjesztés)
13/2018.(11.06.) határozat (Laczkó Dezső Múzeum épülete)
12/2018.(11.06.) határozat (Tűztorony zenéje)
A veszprémi Tűztorony harangjátéka
A Laczkó Dezső Múzeum épülete
Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény
Ispánki József: István és Gizella szoborpár
Veszprémi kilátópontok, a város panorámái
11/2018.(05.07.) határozat (Gizella Nőikar)
10/2018.(05.07.) határozat (Szent György kápolna)
9/2018.(05.07.) határozat (Veszprémvölgyi apácakolostor romjai és a jezsuita templom
8/2018.(05.07.) határozat (Püspöki könyvtár kottatára – felterjesztés)
7/2018.(05.07.) határozat (Püspöki könyvtár kottatára)
Gizella Nőikar
Püspöki könyvtár történelmi kottatára
Szent György kápolna
Veszprémvölgyi apácakolostor romjai és a jezsuita templom
Szilágyi Harangegyüttes
Liszt Ferenc Kórustársaság
VeszprémFest
Veszprémi Állatkert
Veszprémi Várbörtön
Zámbó István karnagy munkássága
A Temetőhegy értékei – A Dózsa iskola szobrai
Káté István munkássága
6/2016. (11.29.) határozat (Nagy Sándor festő felterjesztése)
5/2016. (11.29.) határozat (Nagy Sándor festő)
4/2016. (11.29.) határozat (Veszprémi Petőfi Színház épülete)
3/2016. (11.29.) határozat (Vp. képzőművészeti alkotások)
2/2016. (11.29.) határozat (Vp. köztéri műalkotások)
1/2016. (11.29.) határozat (Elnökök ligete)
Nagy Sándor festő- és üvegművész, grafikus- és textilművész életműve
Veszprémi Petőfi Színház épülete
Képzőművészeti alkotások Veszprém város tulajdonában
Köztéri alkotások Veszprémben (adatlap)
Köztéri alkotások Veszprémben (táblázat, fotókkal)
Elnökök ligete Veszprémben
13/2015. (10.27.) határozat felterjesztésről (Veszprémi Piarista Gimnázium)
12/2015. (10.27.) határozat felterjesztésről (Cholnoky Jenő munkássága)
11/2015. (10.27.) határozat felterjesztésről (Szent Mihály Bazilika harangja)
10/2015. (10.27.) határozat felterjesztésről (Kollár Kálmán művészeti munkássága)
9/2015. (10.27.) határozat felterjesztésről (Jutasi Altiszt mint kulturális örökség)
A Veszprémi Piarista Gimnázium mint szellemi és kulturális örökség
Köztársaság Kupa Veszprém Megyei Ifjúsági Atlétikai Verseny
Az Árpád-kori Magyarország tudományműhelye, a veszprémi székesegyházi iskola
Francsics Károly visszaemlékezései
Veszprémi vár
A Dózsa György Általános Iskola iskolatörténeti gyűjteménye
22/2014.(10.17.) határozat (Veszprém műemlék épületei)
21/2014.(09.17.) határozat (Veszprém védett természeti értékei)
20/2014.(09.17.) határozat (Csermák Antal Zeneiskola)
19/2014.(09.17.) határozat (Veszprémi Piarista Gimnázium – felterjesztés)
18/2014.(09.17.) határozat (Veszprémi Piarista Gimnázium)
17/2014.(09.17.) határozat (Cholnoky Jenő munkássága – felterjesztés)
16/2014.(09.17.) határozat (Cholnoky Jenő munkássága)
15/2014.(09.17.) határozat (Mondolat, a magyar nyelvújítás dokumentuma – felterjesztés)
14/2014.(09.17.) határozat (Mondolat, a magyar nyelvújítás dokumentuma)
13/2014.(09.17.) határozat (Veszprém vízellátása, Bolgár Mihály munkássága – felterjesztés)
12/2014.(09.17.) határozat (Veszprém vízellátása, Bolgár Mihály munkássága)
11/2014.(09.17.) határozat (Szent Mihály Bazilika Szentháromság harangja – felterjesztés)
10/2014.(09.17.) határozat (Szent Mihály Bazilika Szentháromság harangja)
9/2014.(09.17.) határozat (Levéltárak középkori oklevélgyűjteménye – felterjesztés)
8/2014.(09.17.) határozat (Levéltárak középkori oklevélgyűjteménye)
A veszprémi Szent Mihály Bazilika Szentháromság nevű harangja
Cholnoky Jenő munkássága és szellemi hagyatéka
Csermák Antal Zeneiskola, Veszprém
A Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár és a Magyar Nemzeti Levéltár középkori oklevelei
Mondolat mint a magyar nyelvújítás egyik legfontosabb dokumentuma
Veszprém város helyi védett természeti értékei
Veszprém város műemlék épületei
Veszprém város közkútjai, Veszprém vízellátása – Bolgár Mihály szellemi öröksége
Veszprémi Piarista Gimnázium mint szellemi és kulturális örökség
7/2014. (05.29.) javaslat „Kollár Kálmán karnagy művészeti munkássága” felterjesztéséről
6/2014. (05.29.) határozat (Kollár Kálmán karnagy művészeti munkássága)
5/2014. (05.29.) javaslat „Jutasi Altiszt mint kulturális örökség” felterjesztéséről
4/2014. (05.29.) határozat (Jutasi Altiszt mint kulturális örökség)
Kollár Kálmán karnagy művészeti munkássága
A „Jutasi Altiszt” mint kulturális örökség és a Jutasi Altisztképző Intézet épülete
A veszprémi püspök királyné-koronázási joga mint szellemi örökség
Herczeg István és fia rádió- és televíziótörténeti magángyűjteménye