Ugrás a fő tartalomhoz

Megújulás a Kabóca Bábszínház kulcsszava

Kulturális hírek - 2024.05.29.

240529 Kaboca01

A Kabóca Bábszínház új életre kelt, és fennállásának talán legizgalmasabb időszakát éli. Az új évadban tizenegy bemutatóval érkeznek, az egyéves korosztálytól egészen a felnőttekig szóló előadásokkal várnak mindenkit. A korszerű, de egyben hagyománytisztelő programjaikról hétfő délután tartott a társulat sajtótájékoztatót a színház új épületében.

A Kabóca decemberben költözött át a megújult Deák Ferenc utcai rendezvényközpontba, és az előző évad közepén érkezett hozzájuk az új igazgató, Markó Róbert. Már ekkor hatalmas változásokon ment át a színház, de a következő évadukat a teljes megújulás jegyében szeretnék a közönségnek bemutatni.

A megújulás mint vezérelv több dologban is megmutatkozik a veszprémi bábszínház életében: nemcsak az új épületet sikerült élettel megtölteniük mostanra, hanem új tagok is érkeztek a társulathoz, és az arculatuk is teljesen megváltozott.

Az önkormányzat támogatásáról Brányi Mária alpolgármester biztosította Markó Róbert igazgatót és a tagokat. Az alpolgármester is aktív látogatója az előadásoknak; úgy gondolja, az új vezetőség olyan új közösséget hozott létre, amely új szellemiségben tudja megszólítani a veszprémieket, és az innovatív megoldásokra országos szinten is büszke lehet a színház.

Markó Róbert, a Kabóca Bábszínház igazgatója szeretné, hogy a mostani évadban a teljes pompájában tudják a közönség elé tárni a Kabóca munkásságát, ezért is hozták létre az új arculatot, amely felhívja a figyelmet a Kabóca Bábszínházra mint „életérzésre”. Ehhez Tóth Andrej segítségét kérték, aki a veszprémiek számára már ismerős lehet a belvárosban található Kunszt! kávéházból is, melynek szintén ő a megálmodója. A logó, a színház kiadványa is az ő munkásságát dicséri, a kabócára mint a névadó bogárra asszociált a grafikában, a vibráló, élettel teli színeket mutatja be az új látványterv.

Kocsis Pál Jászai Mari-díjas színész is örömmel csatlakozott az új évadban a színházhoz. Mint elmondta:

,,Létezik egy mondás, hogy a bábszínház a színház előszobája. Ez nem igaz. A bábszínház a színház gyermekszobája, ahova a szülő is szívesen betér.”

240529 Kaboca03
Kocsis Pál, Brányi Mária és Markó Róbert

Az új tagokkal bővült társulat teljes erőbedobással készül a premierekre, folytatják a felnőtteknek szóló előadásokat, és két új bérlettel is érkeznek: a babaszínház 1-4 éves korig várja a kicsiket, és a középiskolásokat is szeretettel várják, olyan előadásokkal, mint például a Rómeó és Júlia, vagy a Táncoló festmények.

A nyári kalandozásokban sem lesz hiány, hiszen már meghirdették a több turnusos, ötnapos bábszínházi nyári táborokat is a 8-12 éves korosztálynak, melynek célja, hogy a résztvevők betekintést nyerjenek a bábszínház izgalmakkal teli világába.

Ugyanígy folytatják az ,,Éjszaka a bábszínházban” elnevezésű programjukat, melyet elsőként márciusban a VárLak Fesztivál keretein belül rendeztek meg. A nagy sikerre való tekintettel a 2024/2025-ös évadban több alkalommal is szeretnénk megrendezni a bentalvós programot.

Az előadásokról és a további programokról részletes leírást olvashatnak a színház honlapján.

Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba