100 éve született Brusznyai Árpád
Mécsesgyújtással emlékezett Brusznyai Árpádra születésének századik évfordulóján a Védegylet Veszprémért Egyesület a Megyeház téren.
Brusznyai Árpád 1924. június 27-én született Derekegyházán. 1949-ben görög–magyar történelem szakon szerzett tanári diplomát, amivel Budapesten, az ELTE görög filológiai intézetében helyezkedett el tanársegédként. Édesapja az előző rendszerben csendőr volt, bátyja katolikus pap, így családi kapcsolatai miatt a kommunista rezsim eltávolította őt munkahelyéről. Előbb Vácon talált menedéket, itt ismerkedett meg feleségével is, majd Veszprémben, a Lovassy László Gimnáziumban helyezkedett el.
A csütörtöki megemlékezésen egykori tanítványa, Balogh Elemér mondott beszédet. Elrepült száz év, és egyre kevesebben maradtunk azok, akik személyesen ismertük Brusznyai Árpádot – kezdte visszaemlékezését az egykori tanítvány. Felidézte, hogy elsős gimnazista volt, amikor a tanár úr Veszprémbe érkezett, és őt kapták osztályfőnökül.
Latint, irodalmat és történelmet tanított, és nem mellesleg vezette az iskolai énekkart. Segített eligazodni az emberi értékek zűrzavarában azokban az időkben, amikor a legtöbben a felülről diktált szólamokat ismételgették – ő ekkor is az egyedüli helyes útra, az önálló gondolkodásra nevelt. Arra tanított, hogy élni csak emberként érdemes, és hogy a kereszténység azért válhatott a világ első számú eszméjévé, mert a szeretet mindent legyőző erejét hirdeti. Brusznyai derűs, jó humorú ember volt, aki harsogva tudott hahotázni, semmi görcsösség nem volt benne. Telhetetlen zenehallgató volt, aki maga is több hangszeren játszott – mondta Balogh Elemér, felidézve, hogy osztálya 1956-ban ballagott, és alig néhány hónappal később jött a forradalom embert próbáló ideje.
1956 októberében Brusznyai a Megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnökeként azért küzdött, hogy a forradalom vér nélkül menjen végbe városunkban, az államhatalom több kiszolgálóját, köztük a megyei pártfőtitkárt, Pap Jánost is megmentette a lincseléstől.
A forradalom leverése után letartóztatták, és bár első fokon életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, Pap közbenjárására az ítéletet halálra változtatták, amit 1958. január 9-én hajtottak végre Budapesten. A rendszerváltás egyik első aktusaként Brusznyait is rehabilitálták, 1991-ben Veszprém díszpolgárává emelték, emlékét pedig azóta is őrzik a városban.
A csütörtöki megemlékezésen Porga Gyula polgármester, dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, Ovádi Péter parlamenti képviselő és több önkormányzati képviselő is fejet hajtott a mártír tanár emléke előtt.
Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba