Faátadással zárta képviselői munkáját
Képviselői faátadással zárta a város érdekében végzett munkáját Brányi Mária, Veszprém alpolgármestere, aki az eseményen mint választókörzetének képviselője vett részt. Ezzel a faátadással jelképesen átadta a stafétabotot utódjának, Török Krisztián leendő képviselő-testületi tagnak a kertváros Cholnoky úti részén július 3-án.
– A mögöttem álló tizennyolc esztendő képviselői feladatait az időszak záróakkordjaként faátadással, a tavasszal elültetett és szépen fejlődő, nyolc darab himalájai csüngő cédrus átadásával fejezem be – mondta el a képviselő asszony.
– A kis fák tövénél emléktáblákat helyeztünk el. Mindegyik fa és tábla kapcsolódik a körzetemben végzett tevékenységeimhez, részben azoknak a közösségeknek a nevét tüntettem fel a táblákon, akikkel szorosan együttműködtem, illetve olyan személyek neveit, akinek tiszteletére elültettük a fák egy részét. Az egyiket Pájerné Pichler Editnek ajánlottam fel, aki tizenöt évig volt a Cholnoky Nyugdíjas Klub vezetője. Egy másik fát Schall Tamás plébános tiszteletére ültettem, aki harminchárom évig végezte a Cholnoky-lakótelep templomának plébánosi teendőit, egy harmadikat pedig Strenner József egykori városi főkertésznek, akinek ezt az itt látható csodás zöldfelületi kiültetéssort köszönhetjük – mondta el Brányi Mária.
Az önkormányzati képviselő mindehhez hozzátette, azért ezeket a növényeket választotta, mert bízik abban, hogy az egyedi, különleges foltokból adódóan tovább gazdagítják majd a városi zöldfelületeket.
– Faültetés nélkül nem lehet a képviselői feladatról lemondani – mondta el Brányi Mária, aki egyébként szakmáját tekintve táj- és kertépítészmérnök. Örömét fejezte ki, hogy Török Krisztiánnál – aki körzetének képviselői munkáját majd továbbviszi – jó kezekben lesz ez a feladat.
A faátadás végén Török Krisztián elmondta, megtisztelő számára továbbvinni mindazokat a feladatokat, melyeket Brányi Mária végzett, s ígéretet tett arra, hogy az elődje által elért eredményeket megőrizve folytatja az eddigi munkát, hogy a már elvégzett dolgok felértékelődjenek. Végül megköszönte képviselői elődjének a körzetért elvégzett eredményes munkáját.
A lakókkal, közösségekkel való jó kapcsolatot az is jelezte, hogy a környékbeliek viszonylag nagy számban részt vettek az eseményen.
Forrás: Napló
Kép: Fülöp Ildikó