Ugrás a fő tartalomhoz

Karácsonyi műsor a nyugdíjasoknak

Közéleti hírek - 2024.12.16.

Péntek délelőtt és délután az Agóra adott otthont annak két ünnepi rendezvénynek, ami a veszprémi nyugdíjasoknak szólt. A rendezvény meghittsége igazi ráhangolódást jelentett.

Elsőként Nevada Amália, az Agóra igazgatója köszöntötte a megjelenteket, így a nyugdíjasokat, valamint a város képviselőit. A karácsony közeledtével mindig kicsit elcsendesedünk, számot vetünk az elmúlt esztendőről, mindenki a szeretteire gondol, közösen várakozunk, készülődünk, és a szívünk tele van szeretettel, fogalmazott az igazgató, majd a 2025-ös évre is hasonlókat kívánt a megjelenteknek, így egészséget, szeretetet.

Porga Gyula polgármester is köszöntötte a nyugdíjasokat, aki rávilágított, szerencsére Veszprémben nagyon sok lehetőség van a találkozásra, hiszen nemrégiben az idősek napján volt alkalom az együttlétre, ezen eseményeken – ahogy most is – a köszöneté a főszerep, amiért a nyugdíjasokra egész évben lehet számítani, hisz igazi közösséget, erős kohéziót alkotnak.

A karácsony időszakában érdemes olyan dolgokkal foglalkozni, amikre év közben kevesebb időt tudtunk szánni, folytatta a polgármester, és utalt ezzel arra is, hogy töltsünk több időt azokkal az emberekkel, akik egész évben mellettünk vannak, de esetleg a nagy rohanásban, a sok feladat teljesítése közben nem tudtunk kellően odafigyelni rájuk.

Azokra, akik stabillá tesznek bennünket, akik a biztonságot jelentik. Ajándékozzuk meg egymást szeretetünkkel, zárta gondolatait a polgármester, hiszen az ünnep nem csak az ételről, a tárgyi ajándékokról szól, hanem arról a valódi értékről, ami a személyes jelenlétet, az együtt töltött időt jelenti.

A délutáni, második telt házas eseményen Ovádi Péter országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, a szépkorúaknak rengeteget köszönhet Veszprém. Wass Albertet idézve úgy fogalmazott, karácsonykor mindig hinni kell egy kicsit. Hinni abban, hogy van szeretet, hogy az emberek jók, és hogy az élet szép lehet. Kívánom, hogy ez a hit kísérjen mindenkit az év minden napján, zárta gondolatait Ovádi Péter.

Az idősek világnapi ünnepség keretein belül került átadásra a Mesél a múlt című pályázat díja, a pályázó diákok számára. Most, a felkészítő tanárt jutalmazták, így dr. Koczán Bélát. A díjat Csik Richárd festőművész, önkormányzati képviselő adta át, méghozzá egy saját alkotással jutalmazta a tanárt.

A nagysikerű karácsonyi műsort Hatás Andrea és Szeles József művészek adták.

Forrás: Vehír.hu
Kép: Kovács Bálint

Vissza az oldal tetejére >>