Ugrás a fő tartalomhoz

Átadták a Volkra Ottó-díjat

Közéleti hírek - 2025.09.14.

A Pannon Egyetem 76. évnyitóján adta át Porga Gyula, Veszprém polgármestere a Volkra Ottó-díjat.

Az évnyitón hagyományosan átadták a város és a Pannon Egyetem együttműködését szimbolizáló Volkra Ottó-díjat. Ebben az évben közös jelöltként Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója részesült az elismerésben az oktatás, a közélet és a kultúra területén végzett magas színvonalú, példaértékű szakmai munkájáért.

Veszprémért, az oktatásért és a felsőoktatásért dolgozott

Szauer István a Lovassy László Gimnáziumban érettségizett, majd a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán szerzett biológia–technika szakos tanári diplomát. Ezt követően 1989-ben a szegedi József Attila Tudományegyetemen vehette kézhez biológia szakos egyetemi diplomáját. Pedagóguspályáját 1982-ben kezdte a veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskolában. 1986-tól a Hriszto Botev Általános Iskola tanára, melynek 1998–2007 között igazgatója volt. 2007-től a veszprémi önkormányzat oktatási és sportirodájának vezetője lett, majd amikor 2013-ban az iskolák állami fenntartásba kerültek, szakmai felkészültségének köszönhetően eredményesen pályázott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Veszprémi Tankerületének vezetői beosztására. Az állami intézményfenntartás átszervezését követően 2017 januárjától a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatójaként látja el a 4 járás – Balatonalmádi, Várpalota, Veszprém és Zirc – illetékességi területén működő 45 intézmény vezetésével összefüggő szakmai és gazdasági feladatokat.
A Budapesti Műszaki Egyetemen az elsők között szerzett közoktatás-vezetői végzettséget. Közel 10 évig a Pannon Egyetem Modern Filológia és Társadalomtudományi Kar Tanárképző Központjának oktatójaként, majd ezt követően a Veszprémi Érseki és Hittudományi Főiskolán vezetett közoktatás-vezetői képzést. A tankerületi központ megalakulása óta kiemelt figyelmet fordít a Pannon Egyetem és a Veszprémi Tankerületi Központ közötti partneri kapcsolat megerősítésére.

Képgaléria itt >>

Forrás: Napló
Kép: Fülöp Ildikó

Vissza az oldal tetejére >>