Ugrás a fő tartalomhoz

Kórusok Éjszakája Veszprém belvárosában

Közéleti hírek - 2026.06.10.

Veszprémben második alkalommal rendezik meg június 20-án a Kórusok Éjszakáját. A program délután négy órakor indul, és egészen késő estig több helyszínen szól majd az ének a belvárosban. A szervezők idén 30 kórussal és több mint 800 regisztrált énekessel készülnek.

Az esemény részleteit sajtótájékoztatón ismertették, ahol elsőként Sótonyi Mónika alpolgármester beszélt a program jelentőségéről. Mint mondta, június 20-a Veszprémben különösen gazdag kulturális nap lesz, hiszen a Múzeumok Éjszakája mellett a kóruszene is meghatározó szerepet kap a város életében.

Az alpolgármester felidézte, hogy a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság közel hét évtizede része a város zenei életének. Hozzátette, a kórustársaság munkája nem csak hagyományőrzés, hanem folyamatos megújulás is, amelynek fontos része az utánpótlás-nevelés. Erre példa a négy éve alapított Búzavirág Gyermekkar is, amely szintén szerepel majd a Kórusok Éjszakája programjában. Sótonyi Mónika szerint az ilyen kezdeményezések is hozzájárulnak ahhoz, hogy Veszprém valóban méltó legyen az UNESCO Zeneváros címhez.

A sajtótájékoztatón dr. Sugár Péter, a szervező kórus elnöke arról beszélt, hogy a veszprémi esemény ötlete a budapesti Kórusok Éjszakája után született meg.

– Ott énekeltünk, és hatalmas élmény volt. Akkor merült fel bennünk, hogy miért ne lehetne ezt Veszprémben is megszervezni, hiszen a városban és környékén rengeteg kiváló kórus működik – mondta.

A cél egyszerű: megtölteni Veszprém belvárosát minőségi, szabadtéri a cappella énekkel. A fellépők nemcsak Veszprémből, hanem az ország több pontjáról, sőt Szlovákiából is érkeznek.

Varga Áron, a Kórusok Éjszakája művészeti vezetője elmondta, hogy az idei programban 30 kórus vesz részt, összesen 831 regisztrált énekessel. A fellépők 11 helyszínen énekelnek majd, a belváros több pontján pedig flashmobok is várhatók. A helyszínek között szerepel többek között az Erzsébet sétány, a Margit-romok, az Egyetem Aula, a Városháza aula, a Színházkert, a Szentháromság tér, az Evangélikus templom, a Művészetek Háza és a Csermák Antal Zeneiskola előtti tér is.

A műfaji kínálat kifejezetten széles lesz. Érkeznek klasszikus kórusok, nőikarok, vegyeskarok, gyermek- és ifjúsági kórusok, de lesznek jazz-, pop- és népzenei formációk is. A szervezők egyik célja éppen az, hogy azokhoz is közel vigyék a kóruszenét, akik egy hagyományos hangversenyre talán ritkábban mennének el. Az est egyik legfontosabb pillanata a közös éneklés lesz. A fesztivál zárásaként a fellépők és a közönség együtt énekelhetnek majd, így a hallgatók is részeseivé válhatnak a programnak. A szervezők abban bíznak, hogy a közös éneklésnél a résztvevők száma akár az ezret is meghaladhatja.

A Kórusok Éjszakáját megelőzően egy másik fontos eseményre is készül a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság. Június 14-én, szombaton 19 órakor az Agórában tartanak hangversenyt, amelyen Kollár Kálmán karnagyra emlékeznek.

Dr. Sugár Péter elmondta, hogy az idei koncert különlegessége a Gerence Hagyományőrző Néptáncegyüttes közreműködése lesz. A népzenei ihletésű művekben ezúttal nem csak ének, hanem tánc is megjelenik, így a kórus és a néptánc közös produkcióban találkozik. A hangversenyen a kórustársaság hagyományos emlékdíjait is átadják: elismerést kap egy kórustag, egy fiatal énekes és egy támogató is.

A Kórusok Éjszakája június 20-án 16 és 23 óra között várja a veszprémieket és a városba érkezőket. A szervezők azt ígérik: ezen az estén tényleg énekszóval telik meg Veszprém.

Forrás: Vehír.hu
Kép: Pesthy Márton

Vissza az oldal tetejére >>