A doni áttörésre emlékeztek Veszprémben
A Don-kanyarban és a második világháborúban elhunyt hősök tiszteletére rendeztek megemlékezést és koszorúzást pénteken a vármegyeszékhely Komakút téri világháborús emlékművénél. Mint ismeretes, 1943. január 12-én kezdődött meg a doni áttörés, a szovjet offenzíva a Don-kanyarban.
A megemlékezésen részt vett az 1942-ben hősi halált halt Lukacsics Lajos fia is, aki szorgalmazta az emlékmű felállítását, míg Felföldi Gábor előadásában Örkény István Dal című egypercesét hallhatták az emlékezők. Ezután a Don-kanyarban és a második világháborúban elhunyt hősök tiszteletére rendezett koszorúzás következett a doni áttörésre emlékezve.
Demeter Ferenc, a MATASZ Veszprém Megyei Egyesület elnöke az ünnepség után elmondta, idén is lesz Doni emlékmenet, így immár hagyományosan 25 éve tart ez a megemlékezéssorozat. Kiderült, január 14-én délelőtt a Donnál elesett katonák emlékére tartanak megemlékezést a veszprémi rendőrségnél, este pedig szentmisével emlékeznek a balatonfűzfői Jézus Szíve-templomban.
A doni áttörésre emlékező emlékmenet 25 évvel ezelőtt indult Veszprém vármegyéből
Ezen túlmenően van egy hagyományuk – szintén 25 évvel ezelőtt indult Veszprém vármegyéből Kovács László nyugállományú ezredes kezdeményezésére –, ami pedig nem más, mint a már említett Doni emléktúra. Ez azt jelenti, hogy azon a településen, ahol áthalad a menet, megemlékeznek a részvevők az ottani emlékműveknél azokról a hősökről, akik meghaltak a Don-kanyarban.
Mára országossá vált a megemlékező menet, úgy tudjuk, idén január 12-én Budapesten a Mátyás-templomban a honvédelmi miniszter adja ki a díszparancsot, melyben köszönti a résztvevőket, majd minden vármegyében elindulnak a menetek.
Demeter Ferenctől megtudtuk, idén Magyarpolány lesz a kiindulópontja a menetnek, majd először Döbröntén állnak meg, utána Bakonyjákó következik, ezt követi Németbánya, és a végén fáklyás bevonulással Farkasgyepűn a katolikus templomnál lesz a cél. A menet nagyon népszerű, hiszen tavaly közel 150-en mentek végig az emléktúrán. Idén viszont biztonsági okokból kisebb, de annál lelkesebb lesz a menet, melyben kadétok és apródok is helyet kaptak, hogy a téli viszonyok ellenére a 25 kilométeres távot legyalogolják.
Az eseményen a katonai és rendvédelmi szervezetek, hagyományőrzők és kulturális intézmények képviselői mellett Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Porga Gyula polgármester is elhelyezte az emlékezés virágait. Az ünnepség a Szózattal zárult.
Forrás: Napló
Kép: Fülöp Ildikó