Ugrás a fő tartalomhoz

A vízkincsről vitáztak a képviselők

Közéleti hírek - 2023.10.27.

Két napirendi pontban is központi téma volt az ivóvízkincs a képviselő-testület októberi ülésén. Emellett megválasztották az Agóra igazgatóját és döntöttek a LED izzócsere-program folytatásáról. 

Októberi közgyűlés a Deák utcai intézményközpontban.

NAPIREND ELŐTT

VASÚTFEJLESZTÉS. Megérkezett a válasz a MÁV-tól Hartmann Ferenc frakcióvezető (MSZP-LMP-Párbeszéd) előző hónapban feltett kérdésére. Eszerint a Veszprém – Székesfehérvár vasútvonal felújítását egy pályán, 200 milliárd forintos költséggel, 2030-ig tervezik megvalósítani. 

MENTÁLIS EGÉSZSÉG. Gerstmár Ferenc (MSZP-LMP-Párbeszéd) arra volt kíváncsi, készül-e felmérés a veszprémi középiskolások mentális állapotáról? Hegedűs Barbara alpolgármester (Fidesz-KDNP) azt felelte, az önkormányzat az iskolaorvosok, védőnők, iskolapszichológusok, szociális munkások, háziorvosok biztosításával teremt lehetőséget a fiataloknak, hogy legyen kihez fordulniuk.

SZABÁLYTALANUL PARKOLÓK. Kovács Rajmund (Függetlenek-Szakszervezet-Reformerek) azt kérdezte, mit tesz az önkormányzat az ellen, hogy a húszemeltes toronyház alatti átjáróban rendszeresen állnak autók. Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) szerint is „felháborító, ami ott történik”, de mivel az a terület a társasházhoz tartozik, magánterület, így az önkormányzatnak nincs sok lehetősége beavatkozni. 

SZABÁLYTALANUL KÖZLEKEDŐK. Mit tud tenni Veszprém polgármestere annak érdekében, hogy a város közútjain a kihelyezett közlekedési táblákat figyelembe is vegyék a közlekedők? – kérdezte Katanics Sándor frakcióvezető (Függetlenek-Szakszervezet-Reformerek), aki azt is nehezményezte, hogy sok helyen ezek a tábláknak is hamar lába kél. A polgármester azt felelte, hogy a közlekedési morál alapvetően kulturális kérdés, az önkormányzat él azokkal az eszközökkel, amik rendelkezésére állnak, a táblákat pedig pótolják.

OKTÓBER 23. Stigelmaier Józsefné (Fidesz-KDNP) megemlékezett Orbán Viktor hétfői veszprémi beszédéről, illetve felhívta a figyelmet az 1956-os hősök emlékének életben tartására. 

Eldőlt: állami kézbe kerül a Bakonykarszt

Mint arról korábban már írtunk, a megemelkedett energiaárak miatt a Bakonykarszt Zrt. üzemeltetése a jövőben olyan terhet róna az önkormányzatra, amit a város kasszájából nem lehet finanszírozni. Megoldásként a kormány felajánlotta, hogy állami kézbe veszi a cég részvényeit, az általuk üzemeltetett hálózatot valamint az ehhez szükséges eszközöket, és a jövőben állami fenntartással üzemelteti a közmű-szolgáltatást. A téma már korábban is nagy szerepelt a közgyűlés napirendjén, akkor a képviselő-testület a tárgyalásokhoz adott felhatalmazást a polgármesternek – a végső döntést azonban most kellett meghozni.

A napirend vitájában Porga Gyula polgármester úgy fogalmazott, hogy az állam garantálja a víziközmű-szolgáltatás zavartalan működését, és az egyeztetések során megbizonyosodott arról, hogy a Bakonykarszt Zrt. a jövőben is a megszokott színvonalon végezheti a munkáját. 

Hartmann Ferenc rámutatott: a szolgáltatónak sok százmilliós veszteséget okoztak a kormányzati intézkedések, az ár befagyasztása és a közműadó kivetése. A frakcióvezető szerint a jelenlegi helyzet egyetlen pozitívuma, hogy a cég megtartja a szakembereit, ellenben a szolgáltatás felügyeletét kikerül az önkormányzat kezéből. Guzslován Gábor (Függetlenek-Szakszervezet-Reformerek) hangsúlyozta: az állam segítő kezet nyújthatott volna a szolgáltatónak anélkül is, hogy ragaszkodna a tulajdonba vételhez. Katanics Sándor szomorúan sommázta, hogy az önkormányzat jó gazdája volt a szolgáltatásnak, és a döntés révén veszteséget szenved el. 

A Bakonykarszt Zrt. állami tulajdonba kerüléséről 11 igen és 7 nem szavazat mellett döntöttek.

231027 Kozgy02

Veszprém is aggódik a márkói dolomitbányák miatt

A márkói I. dolomitbányát 1998-ban alakították ki, és ott a 2025 végéig érvényes környezetvédelmi és bányászati engedély alapján a Kerekdomb-2000 Kft. évi maximum 20.000 m3 dolomit kitermelését végzi. Az ezt követő időszakra vonatkozóan a BAKONY INERT Hulladékgazdálkodási Kft. a rekultivációs kötelezettség esetleges nem veszélyes építési-bontási hulladékkal történő elvégzését tervezte, hulladékgazdálkodási engedély és telephely kiadására eljárás azonban nem indult. Márkó önkormányzata döntött arról, hogy a bánya területén a rekultiváció csakis és kizárólag helyi bányameddővel történhet. 

Ettől független az a fejlemény, hogy a bányaterületen illegálisan kommunális hulladékot helyeztek el, ezügyben a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, részleteket azonban a képviselő-testületnek sem árultak el a nyomozás érdekeire hivatkozva. 

A márkói II. dolomitbányában zajló vagy tervezett tevékenységekkel kapcsolatban a Bakonykarszt Zrt. is megfogalmazta szakmai álláspontját. A vállalkozó komposzt lerakásának engedélyezését is kérte, ezzel a Bakonykarszt azonban nem ért egyet, mivel az elhelyezendő anyag összetétele miatt nem felel meg a vízbázisvédelmi és vízminőségvédelmi előírásoknak. A Bakonykarszt Zrt. értékelése alapján a külszíni bányaművelés során a karsztvízszint felett lévő kőzetoszlop mintegy 10 méternyi vastag réteg visszahagyásával történő leművelése miatt a vízadó réteg sérülékenysége megnőhet. 

231027 Kozgy03

Hartmann Ferenc jelezte, hogy bár a márkói önkormányzat döntése előremutató, az még nem lépett hatályba, így jelenleg nem védi a területet. Dr. Láng Zsanett márkói jegyző azonban biztosította arról, hogy jelenleg is megvannak a jogi eszközei arra, hogy a vízbázist veszélyeztető tevékenység megkezdését megakadályozza.

A vitában felszólalt Csejte Imre, a Márkói Tiszta Víz Mozgalom tagja is, aki felhívta a figyelmet a vízbázist fenyegető egyéb veszélyekre, így többek között a Bakony Művek területén talajba került veszélyes vegyi anyagokra, a túlzott mezőgazdasági műtrágyázásra, a Csatárhegy szennyvízelvezetésének megoldatlanságára.  

A képviselő-testület egyhangúlag fogadta el azt a határozatot, amelyben állást foglalnak és támogatják Márkó önkormányzatát a vízkincs védelmében, valamint a veszprémi önkormányzat ügyfélként is bejelentkezik a szakhatóságnál a vízbázist érintő kérdésekben. 

231027 Kozgy04

Ez történt még

  • A jövő évi költségvetést megalapozó vagyongazdálkodási irányelvekről szóló napirend vitája a tárgytól a Gyárkert jövőjét firtató kérdések felé kanyarodott (a keleti belváros fejlesztése – beleértve a buszpályaudvart, a Gyárkertet és az SZMT-székházat – hosszabb távú terv a következő uniós pénzügyi ciklusban, nem a jövő évi költségvetés tárgyát képezi.) A vitát Porga Gyula polgármester azzal zárta le, hogy a terület elég nagy ahhoz, hogy több típusú fejlesztést is magába foglaljon, de a rendezvényteret mindenképp megtartanák, Veszprémnek ugyanis szüksége van egy több ezer vendéget befogadni képes területre, ahol koncerteket és másféle programokat lehet rendezni.
     
  • Az Agóra igazgatói pályázatára egyetlen nevezés érkezett, amit az intézményt jelenleg is vezető Neveda Amália nyújtott be. Az igazgató így újabb öt évig, 2028. november 30-ig vezetheti az intézményt. 
     
  • A nagy sikerre való tekintettel jövőre is ingyenes LED izzócsere programot szervez a CYEB Energiamegoldások Kft. és az önkormányzat. A program regisztrációját várhatóan novemberben nyitják meg, míg az izzók átvételére február közepétől lesz lehetőség. A pontos részletekről a regisztráció megnyitásakor további tájékoztatást adunk majd.
     
  • A Pannon Egyetem készítette el a város új környezetvédelmi programját. A dokumentum célkitűzései: a helyi környezetvédelmi problémák megoldása, életminőség javítása; a nagyobb léptékű környezetvédelmi problémák enyhítése; a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulás;  a szemléletváltás elősegítése; az értékvédelem és a város rezilienciájának növelése.

Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba