Ugrás a fő tartalomhoz

Átadták a Perlaky-díjat

Közéleti hírek - 2024.06.29.

Dr. Englert Tímea pszichiáter kapta idén a Perlaky-díjat

A díjjal Veszprém város a helyi egészségügyben dolgozókat ismeri el minden évben Semmelweis-nap alkalmából.

Régóta tradíció Veszprémben, hogy a július 1-jei Semmelweis-nap alkalmából – ekkor született az „anyák megmentője” – városi szinten is elismerik az egészségügyben dolgozó egy-egy szakember átlagon felüli teljesítményét Perlaky-díj formájában.

A díj névadója, dr. Perlaky József a XIX. század utolsó évtizedében volt Veszprém tiszti főorvosa, munkássága pedig nem csupán a gyógyításban elért eredményei miatt maradt fent, hanem aktív közösségépítő tevékenysége folytán is.

A díjat ennek szellemében ítéli oda a városi önkormányzat minden évben, amit idén dr. Englert Tímea a Csolnoky Ferenc Kórház Pszichiátriai Gondozó és Szakrendelő pszichiáter szakorvosa kapott.

A díjátadót csütörtök délután tartották a Dubniczay-palotában a Teguláriumban, ahol a köszöntőbeszédet Tóth Zuzsa, a Pszichiátriai Gondozó munkatársa mondta.

Ő először megemlékezett a díj névadójáról, Perlaky Józsefről, aki – mint fogalmazott – az egészségügyben és a közösségépítésben is az élen járt. Megmutatta, hogy a gyógyításban az elavult hagyományokhoz való ragaszkodás áldozatokkal jár, amíg az előremutató gondolkodás életeket menthet, húzta alá a felszólaló.

Kiemelte, hogy az egészségügyi dolgozók munkája nem csak az egyénnek, hanem a közösség jólétének is segít. Erre a munkára pedig a pszichiátria területén különösen nagy szükség van, hiszen egyre több ember érintett ilyen mentális eredetű problémákban, amit szakszerűen lehet és kell is kezelni.

Az ünnepségen, ahol a kultúrműsorról Varga Zsófia és Fűke Ákos csellisták gondoskodtak, a díjat Porga Gyula polgármester adta át dr. Englert Tímeának.

Dr. Englert Tímea 1990 óta dolgozik különféle pszichiátriai ellátási formákban, intézményekben. A közel 35 éves szakmai pályafutása során az első évben egy klasszikus, tradicionális zárt osztállyal működő intézményben kezdte meg ismerkedését a pszichiátriai akut ellátással. 2008. január 1-től jelenleg is a Csolnoky Ferenc Kórház Pszichiátriai Gondozó és Szakrendelőben dolgozik. Englert főorvos asszony érkezése az intézménybe minőségi változást hozott a betegellátásban és lehetővé tette a szakmai fejlesztéseket, melyek kiemelték a veszprémi pszichiátriai gondozót a többi hazai gondozók közül, melyet országos szinten a „veszprémi modell” névvel illettek. Továbbá a Nappali Terápiás Részleg kialakításában, beindításában, szakmai programjának fejlesztésében is aktívan részt vett, amely Magyarországon egyedülálló szociális ellátással integrált pszichiátriai járóbeteg-szakellátási rendszer létrehozását tette lehetővé.
Dr. Englert Tímea munkáját felelősségteljesen, áldozatkészen, nagy szakmai alázattal és hozzáértéssel végzi. Tevékenységét mindig a betegek iránti odaadás, valamint türelem jellemzi. Segítőkészsége és közvetlen személyisége szeretetet és tiszteletet vált ki az ellátottakból, hozzátartozókból és dolgozókból. Elkötelezettsége, tudásvágya, alapossága példaértékű. Szakorvosi feladatai mellett társadalmi feladatokat is ellát. A Magyar Pszichiátriai Társaság főtitkár-helyetteseként a járóbeteg-szakellátási érdekeket képviseli a szervezeten belül, továbbá 2015. őszétől a Magyar Pszichiátriai Gondozók Regionális Egyesületének régióvezetői posztját tölti be. 2017-től pedig a Veszprémi Érseki Főiskolán a Szociális Gerontológiai szak képzésében oktatóként tevékenykedik.

Forrás: Vehír.hu
Kép: Vámosi Patrik