Az év utolsó közgyűlésén történt
350 forintért vehetnek bérletet a diákok és a kismamák, megpecsételődött a hulladékszállítást végző VHK Nonprofit Kft. sorsa. Összefoglaló az év utolsó képviselő-testületi üléséről.
NAPIREND ELŐTT
INGYEN KÖZLEKEDÉS? Az ellenzéki frakciók indítványt nyújtottak be, amelyben kezdeményezték, hogy minden 14 éven aluli ingyenesen használhassa a V-Busz járatait. Az indítványt leszavazták, Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) szerint a szintén ma tárgyalt új kedvezmény még ennél is szélesebb körnek biztosít kedvezményes utazást.
HULLADÉKCSÖKKENTÉS. Gerstmár Ferenc (MSZP-LMP-Párbeszéd) indítványozta, hogy az önkormányzat alkosson hulladékcsökkentési tervet. A polgármester szerint amíg nem látni tisztán, hogy a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU milyen módon számít az önkormányzatra, addig nem lehet tervezni.
BÉRLAKÁSOK. A bérlakásállományról kért tájékoztatást interpellációjában Benczik Gabriella (MSZP-LMP-Párbeszéd). Arra is kíváncsi, hány önkormányzati lakást biztosítottak orvosok, óvodapedagógusok, rendőrök részére. A polgármester írásban ígért választ.
VÉRSZÁLLÍTÁS. Miként változik Veszprémben 2024. januártól a háziorvosi vérvétel rendszere? – interpellálta a polgármestert Hartmann Ferenc frakcióvezető (MSZP-LMP-Párbeszéd). Porga Gyula arról számolt be, hogy bár felmerült, hogy a háziorvosoktól a levett vér szállítását végző vállalkozó befejezi a tevékenységét, és emiatt felmérték az orvosok igényeit, végül mégis marad minden a megszokott mederben.
350 forintért vehetnek bérletet a diákok és a kismamák
A tanév második félévétől, 2024. február 1-jétől egy vonaljegy árának megfelelő összegért, 350 forintért vásárolhassanak bérletet a diákok városunkban – függetlenül attól, hogy hol élnek és melyik iskolába járnak. A kedvezményre a felsőoktatási hallgatók is jogosultak.
Porga Gyula polgármester vitaindító felszólalásában kifejtette: nem Veszprém az első város, ami ilyen kedvezményes bérlettel próbálkozik. Más megyeszékhelyen az a tapasztalat, hogy a lehetőség jelentősen növelte az bérletvásárlók számát, és így nem jelent terhet a költségvetésre. A polgármester támogatta Gerstmár Ferenc azon kezdeményezését, hogy a kedvezményt az úgynevezett gyermekes bérletre jogosultak számára is kiterjesszék.
Az előterjesztés vitájában Hegedűs Barbara alpolgármester (Fidesz-KDNP) beszámolt róla, hogy az ifjúsági koncepció előkészítése során a fiatalok részéről is igény mutatkozott az olcsóbb tömegközlekedés iránt. Guzslován Gábor (Függetlenek-Szakszervezet-Reformerek) a V-Buszos munkavállalók helyzetéről érdeklődött. Katanics Sándor frakcióvezető (Függetlenek-Szakszervezet-Reformerek) megjegyezte, hogy sok család számára komoly terhet jelent a gyerekek utaztatása, így ez a kedvezmény számukra nagy segítséget jelent – érdeklődött viszont azzal kapcsolatban, hogy megvannak-e a társaságnak a kapacitásai arra, hogy a megnövekedett utasforgalmat is kiszolgálják?
A kérdésekre Polgári István, a V-Busz ügyvezetője válaszolt. Elmondta, hogy más városok tapasztalatai alapján másfél-két év alatt 130-140 százalékos növekmény is elérhető a diákbérletek eladásában. A társaságnak jelenleg 47 autóbusza van, melyek közül negyvenet küldenek naponta forgalomba, vannak tehát tartalékaik – jövőre pedig két újabb elektromos buszt szereznek be, az egyik ráadásul csuklós lesz. Ha tehát jelentős mennyiségű új utas jelenik meg, a társaság képes erre reagálni. Polgári beszámolt arról is, hogy körvonalazódik a jövő évi bérmegállapodás, szinte már csak az aláírás hiányzik róla. A cég cafeteriát vezet be, a fizetések megőrzik a vásárlóerejüket, ráadásul mivel idén a tervezettnél 40 százalékkal kevesebb túlórát kellett elrendelni, az ebből megspórolt pénzt a cég a munkavállalóinak egyszeri juttatásként fizeti ki. A V-Busznál nyugodt körülmények között várják a következő évet – hangsúlyozta.
Gazdát cserél a hulladékszállító cég
Vevő jelentkezett a Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft-re (VHK): egy meg nem nevezett szakmai befektető ajánlatot tett a cég tulajdonosának, a VKSZ Zrt-nek. A vevő nemcsak azt vállalta, hogy kifizeti a nettó 103 millió forintos vételárat, de a céggel szemben fennálló követelések rendezésére is ígéretet tett.
Követelések pedig vannak: a VHK az elmúlt években folyamatosan veszteségesen működött, csak tavaly 92 millió forintos hiányt termelt, az idén pedig várhatóan további 75 millió forintos mínuszt produkál a társaság. A cég tagi hitel tartozásai az elmúlt három évben jelentős és folyamatos finanszírozási igényt jelentettek; a tagi hitelállomány jelenleg meghaladja a 250 millió forintot, ráadásul ezen felül további 192 millió forintos tartozása van az anyavállalat, a VKSZ Zrt. felé.
A napirend vitájában az ellenzéki képviselők elsősorban a cég negatív teljesítménye miatt emelték fel a hangjukat. Hartmann Ferenc, Kovács Rajmund (Függetlenek-Szakszervezet-Reformerek) és Katanics Sándor is azt a kérdést tette fel, ki a felelős a számokért?
Porga Gyula szerint az ügyvezetőnek nem volt közvetlen szerepe a veszteségben. Brányi Mária alpolgármester (Fidesz-KDNP) kifejtette: a kétezres évek óta számos fordulaton esett át a hulladékgazdálkodás, és bármennyire is próbáltak az önkormányzatok együttműködve úrrá lenni a feladaton, erre nem mindig volt lehetőség. A rezsicsökkentés jelentősen átalakította a bevételi oldalt, az elmúlt években folyamatosan kormányzati támogatások érkeztek ennek kompenzálására.
A kritikák másik része amiatt hangzott el, hogy újabb közszolgáltatás felett veszíti el a kontrollt az önkormányzat. Hartmann Ferenc szerint minél távolabbról próbálnak meg ellátni egy közszolgáltatást, annál kisebb esély van rá, hogy azt jó minőségben teszik. Gerstmár Ferenc amellett foglalt állást, hogy az önkormányzatnak aktív, kezdeményező szereplőnek kellene lennie, ehelyett egyre gyakrabban tolja el magától a felelősséget.
Kovács Rajmund megkérdezte, hogy a VHK értékesítése miként befolyásolja az Észak-balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. jövőjét? Temesvári Balázs, a VKSZ Zrt. vezérigazgatója azt válaszolta: sajnos az ÉBH státusza és feladatköre is át fog alakulni az új struktúrában. A társulási rendszer felépítése miatt a szervezet ezután is megkerülhetetlen lesz, de elsősorban vagyonkezelői szerepet kap majd.
A VHK eladása nem befolyásolja a közterületen elhagyott hulladék elszállítása kötelezettségének teljesítését; a hulladék kezelése a jövőben is ellátott lesz, azonban az esetleges üzemeltetési hiányt már nem a VKSZ Zrt. mint anyavállalat fedezi.
Ez történt még…
- Soron kívüli Pro Urbe és Gizella-díjakkal tüntetik ki az Európa Kulturális Fővárosa pályázat előkészítésében dolgozó csapat több tagját.
- A város a VESZOL-on keresztül a kezdetektől segíti az ukrán menekülteket, jelenleg 31 fő (19 nő, 2 férfi és 10 kiskorú) él a Pápai úti munkásszállón kialakított szálláshelyeken, és széles körű együttműködéssel igyekeznek az orvosi ellátáshoz, oktatáshoz, munkavállaláshoz is hozzásegíteni őket.
- Jelentősen csökkennek az önkormányzat energetikai terhei. 2024-ben a villamos energia nettó egységára 64%-kal, a földgáz nettó egységára pedig 45%-kal csökken a 2023-as árakhoz képest.
Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba