Ugrás a fő tartalomhoz

Brusznyai 100: akit hőssé avatott az emlékezet

Közéleti hírek - 2024.06.30.

Péntek délután a Városházán mutatták be Brusznyai Árpád születésének századik évfordulója alkalmából A mi hősünk című könyvet, mely a Brusznyai Árpád Alapítvány harmincöt évéről szól. Emlékezések, beszámolók, fotók színesítik az Imre Frigyesné és Szűts István Gergely által szerkesztett kötetet.

Elsőként Brányi Mária alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, s rögtön megköszönte a Brusznyai Árpád Alapítvány munkáját, ami nélkül nem lenne ma ilyen látványos a hős emlékezete. Brányi úgy fogalmazott, közügy, hogy továbbadjuk a mártírhalált halt, becsületes tanárember történetét, akit ártatlanul ítéltek el. A hőst, akire emelt fővel lehet emlékezni, 1958-ban végezték ki.

Imre Frigyesné az Alapítvány elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek azért, hogy az emlékezetben hős legyen Brusznyai, aki nem csak önmagáért élt. Brusznyai városa Veszprém volt, Veszprém pedig Brusznyai városa, noha nem itt született, nem itt tanult, és nem itt ismerte meg párját, itt vált az elvhűség áldozatává és példájává, mondta Imre Frigyesné.

Beszéde után egy húszperces kisfilmben mutatták be az Alapítvány munkájának mérföldköveit, 1989-től napjainkig. A Brusznyai-díjak átadásától kezdve a minden év januárjában megrendezésre kerülő emlékkoncertig számos megható felvétel tartja egyben az emlékezetet, s hozza még közelebb az emlékezőkhöz a mártír történetét.

Szűts István Gergely kurátor is felszólalt, aki a könyvről részletesen beszámolt. A dokumentumokból, képekből, novellákból, emlékezésekből álló könyvre már-már történeti forrásként tekinthetünk, noha természetesen számos olyan elem van, ami valamilyen, főként praktikus okból nem kerülhetett bele a kötetbe.

Ünnepi megemlékezések, szónoklatok, díjazottak vallomásai is helyet kaptak, ahogy az Alapítvány kurátorainak emlékező írásai, de például Brusznyai Margit emlékei, „egyperces” novellái is olvashatóak a kötetben.

A könyvbemutató fényét Naszer Tamara hangszerjátéka emelte.

Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba