Elindult a Házasság hete Veszprémben
Vasárnap délelőtt a Kálvin János parki református templomban megnyitották a Házasság hetét Veszprémben, amelyhez kapcsolódóan áldó istentiszteletet is tartottak a házaspárok számára. Az esemény célja, hogy a házasság értékeit, szépségeit és kihívásait egyaránt bemutassa, valamint ráirányítsa a figyelmet a családok közösségi erejére.
![250210 Hazassag01](https://veszprem.hu/wp-content/uploads/2025/02/250210_hazassag01.jpg)
„Örüljetek egymásnak!” – Szép Sándor református lelkész gondolatai
A megnyitón Szép Sándor református lelkész hangsúlyozta: egy jó férj mellett megszépül a feleség – és ezt 24 év házasság után is folyamatosan tanulják. Kiemelte, hogy bár a házastársak különböznek, mégis kiegészítik egymást, és Isten olyan ajándékokat ad, mint az öröm, a szerénység és a békesség. Az öröm szerepét különösen fontosnak nevezte, hiszen a mindennapi áldások észrevétele segíti a házasságok erősödését.
„A házasság próbák elé állít bennünket, de ha társunkra Isten ajándékaként tekintünk, más szemmel látjuk a nehézségeket is. Ő tart meg minket, Ő a kapaszkodónk. Örüljetek egymásnak, és bízzatok Isten szeretetében!” – zárta beszédét.
![250210 Hazassag02](https://veszprem.hu/wp-content/uploads/2025/02/250210_hazassag02.jpg)
Porga Gyula polgármester: A család a legkisebb, de legerősebb közösség
Porga Gyula, Veszprém polgármestere a házasság és a család közösségi szerepét hangsúlyozta. Emlékeztetett rá, hogy több mint egy évtizede csatlakozott a város a Házasság hetéhez, amely azóta folyamatosan fejlődik és egyre több házaspárt szólít meg.
„Veszprém híres fesztiváljairól, de ez a rendezvény nem a tömegről, hanem a párbeszédről szól. Az évek során rengeteg házaspár osztotta meg tapasztalatait – a házasság szépségeit, és egyben annak kihívásait is. Az idei programsorozat is ezt erősíti.”
A polgármester szerint a város legkisebb, de legerősebb közössége a család, amelynek megőrzése kiemelten fontos.
„Az elköteleződés, a hűség és a szeretet értékei erősebbé tesznek minket, és egy ilyen hét talán segíthet abban, hogy jobban odafigyeljünk ezekre” – zárta gondolatait a polgármester.
A Házasság hete amellett, hogy a friss házasok vagy a boldog kapcsolatok ünnepe, egy lehetőség arra is, hogy a párok elgondolkodjanak kapcsolatuk mélységén, erősítsék azt, és megoldásokat találjanak a nehezebb időszakokra.
![250210 Hazassag03](https://veszprem.hu/wp-content/uploads/2025/02/250210_hazassag03.jpg)
A mai világban, ahol egyre nagyobb hangsúly kerül az egyéni önmegvalósításra és a gyorsan változó kapcsolatokra, a házasság jelentős kihívásokkal néz szembe. Sok pár érzékelheti, hogy a mindennapi stressz, a kommunikációs nehezíségek vagy a monotonitás veszélyezteti a kapcsolatukat. A Házasság hete segít elgondolkodni azon, hogyan lehet a kapcsolatot folyamatosan gondozni, fejleszteni, valamint a párok számára gyakorlati eszközöket, inspirációt nyújtanak a különböző előadások, beszélgetések és programok.
Veszprémben is immár több mint egy évtizede rendezik meg a Házasság hetét, amelynek programjai a párbeszédet és a kisközösségek megerősítését célozzák meg. A rendezvénysorozat egyik fontos eseménye a Kálvin János parki református templomban tartott házaspárok áldó istentisztelete, ahol a párok áldásban részesülnek, és megerősítik kapcsolatukat. Emellett a hét folyamán több előadás, beszélgetés, kerekasztal-beszélgetés is várja az érdeklődőket.
Forrás: Vehír.hu
Kép: Vámosi Patrik
(Részletes program a képre kattintva)
![250206 Hazassag01](https://veszprem.hu/wp-content/uploads/2025/02/250206_hazassag01.jpg)