Endrődi Sándor költőre emlékeztek
Korának sztárköltője volt
Talán Endrődi Sándor volt az egyetlen veszprémi, akiről még életében közterületet neveztek el: 1920-ban halt meg, és 1913-ban neveztek el róla utcát, ami az évtizedek során egész lakóteleppé terebélyesedett – ezzel a felütéssel kezdte beszédét Sebő József tanár, szociológus az Endrődi születésének évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen péntek délután, a már említett lakótelepen.
Sebő József felidézte: Endrődi népszerűsége a maga korában Petőfivel vetekedett: amikor Petőfi Sándor szobrát felavatták a Duna-parton 1882-ben, akkor Endrődi verse hangzott el, ahogy 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc újratemetésén is.
Endrődi Sándor Veszprémben született 1850. január 16-án, édesapja törvényszéki bíró volt, aki arra törekedett, hogy fiát jó iskolákba járassa. Endrődi Sándor így Nagyszombatban, Kecskeméten, Székesfehérváron, Veszprémben és Pápán is tanult. Érettségi után külföldre ment, Berlinben és Lipcsében esztétikai tanulmányokat folytatott, jól elsajátította a német nyelvet és megismert egy világkultúrát, különösen Heinrich Heine költészetét szerette meg. Hazatérve a kolozsvári egyetemen folytatott irodalmi tanulmányokat, majd Nagyváradon tanított, ami akkoriban az ország második legpezsgőbb kulturális központja volt.
Egykori iskolatársa, Széll Kálmán akkori miniszterelnök révén az Országgyűlésben kapott állást, a parlament naplóját vezette, ezzel egyidőben fővárosi lapokban kezdett publikálni, és vált országosan ismert íróvá, költővé. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává fogadta. Tudósként a Petőfi-kutatásban alkotott maradandót, Petőfi napjai című munkája a mai napig gyakran használt forrás a téma kutatói számára.
Endrődi költészetéből hiányzik Ady és Petőfi forradalmi lángolása, inkább a kis dolgokban próbálta meg látni az egyetemeset, ami az egész emberi létre vonatkozik – ennek szép példája a Tücsökdalok-ciklusa; kedves, közvetlen dalokban próbálja elmondani azt, amit a világról gondol.
Ő volt a Balaton-kultusz egyik elindítója, alsóörsi háza egyfajta zarándokhelynek számított, ahol a környék írói, költői, kulturális emberei gyakorta megfordultak. Azt írta:
“Ha meghalok, itt temettetem el magamat, arccal a víz felé fordulva. Az ítéletnapi hirdetéskor tekintetem legelsőben is ezt a vidéket láthassa, szívem azokat ölelhesse leghamarabb, akiktől a legnehezebben vettem végső búcsút.”
Veszprém az ő korában lélekszámban kicsi, de kultúrában élő város volt. Számos tehetség indult innen, hogy országos vagy világhírnévre tegyen szert. Illendő, hogy megbecsüljük őket – zárta beszédét Sebő József, aki arra kérte hallgatóságát, hogy legalább ilyenkor, az évforduló táján vegyék elő Endrődi Sándor verses kötetét, ami szerencsére könnyen hozzáférhető.
A költő két versét Balogh Teréz tanár szavalta el, majd a jelenlévők elhelyezték koszorúikat a városrész névadójának szobránál. Az önkormányzat nevében Halmay Gábor, a városrész egyéni önkormányzati képviselője hajtott fejet a nagy előd emléke előtt. Koszorút helyeztek el a megemlékezést szervező civil szervezetek: a Jeruzsálemhegyi Baráti Kör és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém Vármegyei Tagozatának képviselői is.
Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba