Ugrás a fő tartalomhoz

Veszprémben gyűlt össze a filmes szakma

Közéleti hírek - 2025.06.20.

Négy nap alatt száz filmet láthat a közönség az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban.

Szerdán kezdődött és szombatig tart a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen a nézők száz magyar filmet nézhetnek meg kedvezményes áron, és több alkalommal az alkotókkal is találkozhatnak. A fesztiválra érkező filmes szakemberek szerda délután a Fotonban gyűltek össze egy állófogadásra, ahol Csáky Attila fesztiváligazgató és Káel Csaba, a területért felelős kormánybiztos mondtak rövid köszöntőt.

Csáky felidézte, hogy idén 130 éves a mozi – a Lumiére testvérek 1895-ben mutatták be első, legendássá vált filmjüket a pályaudvarra érkező vonatról –, Magyarország pedig hat éven belül felzárkózott az új technológiához.

A fesztiváligazgató hangsúlyozta: a magyar film közös kultúrkincsünk, összeköt bennünket, a filmes közeghez pedig jó érzés tartozni, mert a szakembereket összeköti a hit, hogy jó ügyért dolgoznak. Molnár Ferenc regényhőseihez, a Pál utcai fiúkhoz hasonlította a szakmát: a film egy olyan közös grund, amiért érdemes álmodni, amiért érdemes együtt tenni, valami többletet hozzáadni. 

Káel Csaba a Fotonban megnyílt, a száz évvel ezelőtt született Makk Károly munkásságát bemutató kiállításra reflektált beszédében. Makk tanítványaként személyesen is megtapasztalhatta az alkotó elképesztően erős mesélő attitűdjét, azt a hozzáállását, hogy az emberben megszülető történeteket el kell mesélni. Munkásságából árad az élet szeretete: azt vallotta, bármely korban is élünk, élveznünk kell az életet, mert nincs másunk. Saját története is ezt mutatta: élni kellett az ötvenes évek élhetetlen világában is, energiával és életösztönnel kellett és lehetett létezni az ’56 utáni sötét időszakban is.

A szélesebb közönség számára szerda este kezdődött a programsorozat az Óváros téren, a Hogyan tudnék élni nélküled vetítésével. A film előtt házigazdaként Porga Gyula polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Arról beszélt, hogy Veszprém kettős örökséget tart életben a MOZ.GO befogadásával: egyfelől a hetvenes-nyolcvanas évek televíziós találkozóinak örökségét, amiket itt, ebben a városban rendeztek meg; másfelől pedig az Európa Kulturális Fővárosa örökségét is, vagyis azt a kísérletet viszi tovább, hogyan lehet a kultúra eszközével közösséget, várost és régiót építeni.

A polgármester szavaihoz kapcsolódott Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter, aki rámutatott: a Balaton és Veszprém is kedvelt filmes helyszín, számunkra azonban ez a térség nemcsak díszlet, hanem élettér is. Méltatta a fesztivált, ami néhány év alatt a Filmpiknik ötletéből egy rangos, országos seregszemlévé nőtte ki magát.

A négy nap során három városban száz filmet vetítenek kedvezményes áron, emellett kerekasztal-beszélgetéseket szerveznek, és kísérőrendezvényként koncerteken is részt vehetünk. 

A teljes program a fesztivál honlapján található itt >>

Forrás: Vehír.hu
Kép: Kovács Bálint

Vissza az oldal tetejére >>