Pro Urbe díjakat adtak át március 15. előestéjén
Merjünk járatlan utakon elindulni és európai minőséget megcélozni
Egy kis vármegyeszékhelyből és térségéből európai kulturális fővárost varázsoló céget igazgatnak, közösségteremtő helyeket építenek, vagy éppen a helyi autósport szerelmeseit összehozó rally bajnokságot álmodnak meg: ők Markovits Alíz, Lamos Péter és Lakatos Lajos, akik mostantól Veszprém legújabb Pro Urbe díjasaiként is ismertek.
A város építésében kiemelkedő tevékenységet végző személyeknek járó Pro Urbe érdemérmeket március 15. előestéjén adták át a Városháza Kossuth-termében, ahol Porga Gyula polgármester ünnepi köszöntőjében úgy fogalmazott: ahogy egy nemzet emlékezetébe vési azokat a hősöket, akikre 1848 kapcsán emlékezünk, ugyanúgy nekünk, kisebb közösségünknek is az a tisztünk, hogy azokat az életműveket, amelyek valamilyen módon hozzájárulnak a város jövőképéhez, elismerjük.
„Tudjuk, minden nagy tett mögött személyiségek állnak, és Veszprém más város lenne, ha nem olyan nagy személyiségek formálták volna a szellemiségét, mint Gizella királyné, Volkra Ottó vagy Padányi püspök úr, vagy olyan jelentős polgármesterek, mint Szeglethy György, illetve Komjáthy László. A történelmet azonban nemcsak ők írták, hanem ma is írjuk mindennapi tevékenységünkkel: leginkább azok, akik itt élnek közöttünk, és a nagy elődökhöz méltó teljesítményt hoztak létre életművükben vagy egy olyan tettükkel, ami hosszú időre meghatározza ennek a városnak a jövőjét.”
A díjazottak ilyenek: várost, közösséget és jövőt építenek. Bár mind a hárman az élet más területéről érkeztek, azonos bennük, hogy úttörő tevékenységet végeznek. Nem egy előre megírt forgatókönyv szerint dolgoztak, nem voltak kész válaszok a szembejövő problémákra, hanem saját maguk kövezték ki az utat. És mindhárman európai minőségben, európai célkitűzéssel álltak neki a munkának. „Nem elégedtek meg a középszerrel, mert tudták, hogy nem elég Magyarországon a legjobbnak lenni, hanem olyan minőséget kell létrehozni, amire Európában is felfigyelnek. Hiszen nekünk veszprémiként ebben az európai kultúrában a helyünk és itt kell nagyot alkotnunk. A ma három kitüntetett életpálya ezt a törekvésünket erősíti, az ő példájuk is üzeni: csak akkor leszünk sikeresek, ha képesek vagyunk bátran járatlan utakon elindulni és európai minőséget megcélozni.”
A díjazottak életpályája, megvalósult elképzelései valóban inspirálóak; laudációjuk az alábbiakban olvasható.
Markovits Alíz a versenyszférában pénzügyi és külkereskedelmi területen dolgozott, majd számos hazai és nemzetközi projekt menedzsment- és szakértői feladatait látta el. A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének fejlesztési vezetőjeként tapasztalatot szerzett a regionális fejlesztési projektek tervezésében, megvalósításában és ellenőrzésében. Kiemelt feladata volt a Miszlivetz Ferenc által kidolgozott KRAFT koncepció gyakorlatba való átültetése a „Kreatív Város – Fenntartható Vidék Kőszeg város példáján.”
A Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatójának választották meg 2020 februárjában, majd a program előkészítésén és megvalósításán dolgozott, hogy Veszprém és a térség méltón viselje az Európa Kulturális Fővárosa címet. Vezérigazgatói feladatai között szerepelt az Európa Kulturális Fővárosa program kulturális, művészeti projektjei előkészítésének és sikeres megvalósításának irányítása, a programok folyamatos fejlesztésének elősegítése, illetve a projektfejlesztés folyamatának menedzselése. Folyamatosan azon fáradozott, hogy a helyiekkel együtt újabb értékeket teremtsen, a térség páratlan kulturális lehetőségeit és sokszínűségét minél szélesebb körben népszerűsítse.
A hosszú évek kitartó munkája meghozta gyümölcsét: 2023 sikeres és emlékezetes évként vonul be mind Veszprém, mind a térség történelmébe. Az elmúlt esztendőben több mint 3500 esemény valósult meg 116 település összefogásával. Új fesztiválok debütáltak, mint például a Holtszezon Irodalmi Fesztivál, otthonra talált a Magyar Mozgókép Fesztivál, illetve a Hosszúasztal Piknik is. A város hagyományos fesztiváljai pedig még magasabb színvonalon és még színesebb kínálattal várták az érdeklődőket. A megvalósult beruházásoknak köszönhetően számos rozsdafolt eltűnt a városban, az elhanyagolt, leromlott állapotú épületek nemcsak megújultak, de új funkciót is kaptak és teret adnak olyan kulturális csoportoknak, melyek eddig helyszínt kerestek működésükhöz. Így például az egykori gyermekkórházból ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ lett. Megújult a Ruttner-ház, melyben hiánypótló diákhostel nyílt.
Létrejött a FOTON Audiovizuális Centrum, mely számos művészeti csoport és filmkedvelő számára ad otthont, és létrejött a Hangár Könnyűzenei Központ a helyi zenekarok próbatermeinek biztosításával. Az épületek mellett az utcakép és az üresen álló területek is szépültek, melyek közül a Gyárkert Kultúrpark igazi sikertörténet, hiszen a belváros közepén álló egykori bútorgyári területet az önkormányzat megszerezte, majd felújította, hogy ideiglenes koncerthelyszínként több mint 60 hazai és nemzetközi fellépő szórakoztassa a közönséget, majd igazi téli mesevilággá változott a helyszín.
A város történetének legnagyobb fejlesztési projektjét vezette és fogta össze Markovits Alíz. A rengeteg szálon futó események alatt sem feledkezett meg a közösségépítés, az innováció, a kreativitás és a fenntarthatóság fontosságáról. A sokszínű kulturális programoknak és a sikeres infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően Veszprém felkerült Európa nemzetközi kulturális térképére is. Az EKF fejlesztései tökéletesen beleilleszkedtek a város stratégiájába is, melynek köszönhetően Veszprém tovább fejlődhet és még élhetőbb lehet.
Lamos Péter Veszprémben nevelkedett, 2007-ben végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának urbanisztika szakirányú képzésén. Néhány, Budapesten a Középülettervező Zrt.-ben eltöltött év után tért vissza és alapított családot városunkban.
Lamos Péter Veszprémben nevelkedett, középiskolai éveit a Lovassy László Gimnáziumban töltötte, majd 2007-ben végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának urbanisztika szakirányú képzésén. Néhány, Budapesten a Középülettervező Zrt.-ben eltöltött év után tért vissza és alapított családot városunkban.
Egyetemi évei alatt formálódott érdeklődése, urbanisztika iránti elhivatottsága a Városfejlesztési Iroda felé terelték, ahol már átfogóan foglalkozott a város rövid és hosszútávú fejlesztési projektjeivel. Jó viszonyát a helyi tervezői és kivitelezői, lebonyolítói réteggel ebben az időszakban alakította ki. 2020-ban elvállalta az EKF infrastruktúra fejlesztésért felelős önkormányzati tulajdonú Veszprém 2030 Kft. ügyvezetését.
Mérnökökből, pénzügyi szakemberekből álló csapatával dacolva a COVID és az energiaválság okozta nehézségekkel, biztosított infrastrukturális hátteret a veszprémi kulturális programsorozatnak. Az építkezések többsége barnamezős beruházásként valósult meg, így biztosítva több romos épület, elhagyatott terület megújulását, visszaintegrálását hosszútávon, a város és a lakosság életébe fenntartható módon. Számos felújítás közül igazi sikertörténet az egykori gyerekkórházból létrejött ActiCity Tánc- és Mozgásművészeti Központ, az Erzsébet-liget megújulása, a Foton Audiovizuális Centrum megépítése, a Ruttner-ház átépítése, vagy az egykori bútorgyár területén kialakított Gyárkert.
Az EKF program egyik legfontosabb küldetése a közösségépítés, a lakosság bevonása, mely szellemiséget sikerült átültetni az infrastrukturális fejlesztésekre is, számos lakossági fórum, türelmes és nyitott beszélgetés, együtt gondolkozás keretében, így az itt élők is első perctől magukénak érzik a megújult városunkat. Munkája során kollégái, partnerei, felettesei mindig számíthatnak szakmaiságára, higgadtságára, kompromisszumkészségére, megoldásközpontú szemléletére és munkabírására.
Lakatos Lajos 1968-ban költözött városunkba és fiatal katonatisztként lépett szolgálati állományba a diplomás közlekedésmérnök. Végzettségéből is adódóan fiatalon érdeklődni kezdett a technikai – elsősorban autós – sportok iránt. A ’80-as évek elején szűk baráti körből létrehozták a „Traubi” Autósport Szakosztályt, ezen egyesület kezdte szervezni a Veszprém városi és – megyei szlalom –, majd amatőr autós túraversenyeket, melyekből a későbbi országos rallye bajnoki futamok kinőttek.
40 esztendővel ezelőtt, 1984-ben kérte fel a Magyar Autós és Motorsport Szövetség megnevezésű országos csúcsszerv a Lakatos Lajos vezetésével működő veszprémi csapatot arra, hogy rendezzen az országos bajnokság kötelékében futamot. Az 1984-ben megtartott autós bajnoki rendezvény volt az I. Veszprém Rallye. Veszprém város ezen időponttól kezdődően tekinthető a magyar autósport szinte egyedülálló fellegvárának, ahol az elmúlt 40 év minden esztendejében bajnoki futamot tartott a Lakatos Lajos nevével fémjelzett rendezőgárda.
A rendezvény a magyar bajnoki futam jellegén túl többször volt az osztrák, szlovák bajnokság közös rendezvénye is, de a Közép-Európai Zónakupa is kedvelt versenyének tekintette.
A Veszprém Rallye – melynek a város igazi és értő gazdája – 2024-ben kerek 40 éves fejlődésének csúcsára ért: az FIA Rallye Európa-bajnokság évadnyitó futamává lépett elő Rally Hungary néven.
1987-ben Lakatos Lajos létrehozta az MHSZ NIKE Autósport Szakosztályt, mely a verseny rendezésen túl fiatal tehetségek támogatásával igyekezett lehetőséget teremteni a tehetséggondozásra. Ezt a munkát a Laroco Motorsport Egyesület vette át.
1997-től kezdődően valamennyi esztendőben szervezője a Mikulás Rallye rendezvényeknek, amely esemény a magyar rallye-sport legnagyobb és legnépszerűbb év végi ünnepe, mára a hivatalos első osztályú bajnokság zárófutama.
Ezek a legmagasabb szinten megrendezett, mind sportszakmai, mind látogatói szemmel legmagasabb elismerést kiváltó események az évtizedek alatt több százezer látogatót vonzottak a városba, segítették hozzá Veszprémet történelmének, hagyományainak, vendéglátó-kultúrájának és vendégszeretetének megismeréséhez.
Lakatos Lajos nem csak az autósportban tölt be jelentős szerepet. Hivatásos katonaként aktívan segítette a Honvéd SE tevékenységét, technikai igazgatója volt az 1996-ban megrendezett Egyetemi-főiskolai Tájfutó Világbajnokságnak.
Lakatos Lajos jelenleg is a veszprémi autósport társadalmi életének motorja, példamutató szerénységgel, elkötelezettséggel jár elöl a város elismertségét is kiváltó közösségi szerepvállalásban. Élén áll annak a csapatnak, mely a fentieken túl olyan rendezvények megvalósításában vállalt oroszlánrészt, mint a Peking-Párizs Rally, Expo Rally, tájfutó bajnokságok.
Forrás: Vehír.hu
Kép: Szalai Csaba
& Városháza