Sok ezer forintot spórolhatunk az ingyenes LED-csere-programmal
A veszprémi önkormányzat és a CYEB Energiakereskedő Kft. jóvoltából indított LED-csere-program első fázisa tavaly lezajlott, idén pedig már a második etap véghajrája következik, erről is beszéltek a városvezetők egy hétfői sajtótájékoztatón.
Kiderült, tavaly ősszel döntött arról a városi közgyűlés, hogy a LED-csere-program második fordulójába is benevez Veszprém, ezért a céggel abban állapodtak meg, hogy a második kört tavaly december 15-ei regisztrációs határidővel indítják, a napokban pedig a lakosság át is veheti az izzókat.
Brányi Mária alpolgármester elmondta, a háztartásokban a világítás körülbelül az elektromos energiafelhasználásunk 30 százalékát jelenti, azaz egy átlagos család jelentős megtakarítást érhet el a programmal. Ebben a projektben közel 40 ezer izzót adtak ki, amelyek mindegyike 63 wattot takarít meg óránként, ami nem kis teljesítmény. Az önkormányzat arra törekszik, hogy az intézményeikben is hasonló módon korszerűsítsenek. Elhangzott, a városháza dolgozói sokat tettek azért, hogy az izzók átvehető állapotban, Veszprémben becsomagolva készen álljanak.
Hegedűs Barbara alpolgármester hozzátette, ha környezetvédelemről, energiatakarékos megoldásokról beszélünk, akkor a város is megpróbál a saját eszközeivel minél többet tenni, új programokat indítani. Hangsúlyozta, fontosnak tartják azt, hogy a mindennapokban a lakosság számára is segítséget nyújtsanak annak érdekében, hogy még inkább az energiatakarékosság jegyében tudjunk élni.
Az első akció nagyon sikeres volt, 2531 háztartásba kerültek energiatakarékos izzók. Ez több mint 30 ezer izzót jelentett, és talán ennek volt köszönhető az, hogy a második ütem kisebb volumenű volt, ebben 446 háztartás jelentkezett. A lakosok a következő napokban, február 19. és február 22. között vehetik majd át a csomagjaikat.
A kiértesítések megtörténtek, és ugyanúgy, mint az első ütemben, most is a Vörösmarty tér 3. szám alatt lehet 12 és 18 óra között átvenni a csomagokat.
Megemlítette azt is, hogy aki nem tudta az online regisztrációt elvégezni, annak a városházán segítséget nyújtottak. Azt, hogy ki mennyi izzót igényelhetett, a villanyszámla és a fogyasztás arányában döntötték el. Aki többet fizet az áramért, az több LED izzót tudott igényelni, ám aki részt vett az első akcióban, az most nem regisztrálhatott.
Természetesen az önkormányzat is energiatakarékos megoldásokban gondolkodik, elég csak feleleveníteni, hogy a közterületi LED-csere-program, a lámpatestek cseréje is folyamatosan zajlik ebben az évben.
Forrás: Napló
Kép: Nagy Lajos