Újévköszöntő fogadást tartottak a Pannon Egyetemen
Káel Csaba: Csodálatos közösség jött létre
Az elmúlt év olyan alapot épített, amin tovább fejlődhet a város, mondta Káel Csaba Kossuth-díjas filmrendező, filmügyi kormánybiztos a Pannon Egyetemen tartott szombati újévköszöntő fogadáson.
A Pannon Egyetem és a veszprémi önkormányzat rendezett fogadást a felsőoktatási intézményben. A rendezvény több évtizedes hagyomány: a veszprémi egyetemen 1955 óta tartanak újévköszöntő fogadást, 1996 óta a felsőoktatási intézmény és a város közösen ünnepel. A rendezvény sikerét bizonyítja, hogy az indulástól 2020-ig minden évben együtt ünnepelhettek az egyetem, a város és a térség intézményeinek, vállalkozásainak és szervezeteinek, egyházaknak vezetői. Az elmúlt három év kényszerszünete után idén ismét együtt köszöntötték az új évet. A több évtizedes összefogás évről évre jelentős sikereket, növekvő fejlődést eredményezett mindkét fél számára. Különösen így volt ez az előző esztendőkben, amikor a város és az egyetem szoros együttműködésben készült a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa-évad (EKF) sokszínű és gazdag programsorozatára.
Az elmúlt évet összegezte szubjektíven az ünnepség szónoka, Káel Csaba Kossuth-díjas filmrendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Visszaemlékezett arra, amikor a nemzetközi zsűri Veszprémet választotta Európa kulturális fővárosának. Koncepciózus pályázat volt, a múlt alapjaira, a város és a térség adottságaira épülő, a jövőbe tekintő. Példamutató a csapatmunka, amivel ezt az évet megvalósították.
A pályázat legerősebbje a kommunikáció, a párbeszéd a veszprémiekkel, a térségben és az országban élőkkel, valamint a külföldi vendégekkel. Az elmúlt évben nagyon sokan megismerték a várost, a Balatont, a környéket. Már a megnyitó is mesés volt, a sikeres nagy közös alkotást a hóesés még szebbé varázsolta.
Az események, rendezvények mellett csodálatos közösség jött létre: együtt a város, a térség, az ideérkező magyarok és külföldi turisták. Vegyük észre, milyen csodálatos helyen élünk, mennyi lehetőségünk van, hangsúlyozta a kormánybiztos. A kulturális főváros projektbe bevonták az egyetemet és a fiatalokat, az egyetemistákat, akiknek ez valószínűleg életre szóló élmény marad.
Az EKF program azonban nemcsak a rendezvényekről szólt, hanem olyan alapot épített, amin tovább fejlődhet a város, az itt élők lehetőségei gyarapodnak. Az infrastrukturális beruházások is azt erősítették, hogy érdemes itt lakni.
Káel Csaba személyes élményként említette, hogy a filmes szakemberek jól döntöttek, amikor a Magyar Mozgókép Fesztivált Veszprémbe hozták; a három sikeres rendezvény után a jövőben is folytatják a közös munkát. Köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett az Európa Kulturális Fővárosa program megvalósításában.
Az újévi fogadáson Szivák Kinga és Nagy Tamás, a veszprémi Csermák Antal Zeneiskola tanárai, a MusiColleagues Kamaraegyüttes tagjai adtak ünnepi műsort, Mozart, Glinka és Liszt Ferenc egy-egy művét megszólaltatva.
Végül Káel Csaba kormánybiztos, Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora és Csillag Zsolt, a házigazda intézmény kancellárja közös koccintással kívánt mindenkinek boldog új évet.
Forrás: Napló
Kép: Nagy Lajos