Ugrás a fő tartalomhoz

V-Bike: öt új állomás, 70 darab új dokkoló

Közéleti hírek - 2024.04.27.

Épülnek Veszprémben a V-Bike új állomásai, lassan a város minden pontján elérhető lesz a népszerű közösségi lila bringa.

Polgári István, az üzemeltető V-Busz Kft. ügyvezetője elmondta, jelen pillanatban 11 darab állomással rendelkezik a V-Bike a városban, de vannak még lefedetlen területek, részben a fontosabb csomópontoknál, részben pedig egyes lakóterületeken. 

– A Városüzemeltetési Irodával és a szakmai szervezetekkel egyeztetve alakítottuk ki a következő öt állomásnak a helyszínét. Ezek közül az egyik az autóbuszállomásnál, a másik az Óváros téren – ami egyfajta szakrális, kulturális és közigazgatási csomópont is –, míg a három másik olyan lakóterületen kap helyet, ahol eddig nem voltak állomásaink – árulta el a szakember. 

Mint megtudtuk, az egyik ilyen a Dózsaváros lesz a Penny mögött, a másik a Török Ignác utca és a Karacs Teréz utca zöldterülete mellett kap helyet, míg a harmadik a központi középiskolai kollégiumnál, ami a Stadion utca, a környező lakótelep és a Vetési-gimnázium vonzáskörzete, azaz a középiskolások által frekventált területeket tudja lefedni.

Bíznak abban, hogy egyre több ember számára tud vonzó lenni a szolgáltatás, nemcsak az állomások 3–5 perces gyaloglással való elérésével, hanem azzal is, hogy március elsejétől mindössze 500 forintért lehet a Veszprém kártyával egy féléves V-Bike bérletet vásárolni. A remények szerint egyfajta kiegészítő közösségi közlekedési módként minél többen kezdik el használni a lila bicajt, és ráéreznek, hogy elektromos kerékpárral még egy ilyen dimbes-dombos városban is valódi élmény lehet a kerékpározás, tette hozzá az ügyvezető.

Kiderült az is, hogy az említett öt állomáson 70 darab új dokkoló lesz. A jelenlegi 106 darab kerékpár a V-Bike szakemberei szerint kiszolgálja a rendszert, de természetesen folyamatosan monitorozni fogják a használatot, és amennyiben kevésnek bizonyulna, bővítik a kerékpárok számát.

Forrás: Napló
Kép: Juhász-Léhi István