Megnyílt az Ünnepi könyvhét Veszprémben
Az olvasás öröme
Porga Gyula, Veszprém polgármestere nyitotta meg az ünnepi könyvhetet Veszprémben, ahol izgalmas programokkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal és gyerekfoglalkozásokkal várják a könyvmolyokat.
Csütörtökön már 14 órától várták az érdeklődőket a Kossuth utcán, Kanyár Erika Gyémánt idő című és korábbi köteteinek bemutatója, dedikálása folyt. 15 órától Pap Gábor református lelkész Balaton-felvidéki leveleit mutatta be Hudi József, a Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára vezetője és Praznovszky Mihály irodalmi muzeológus az ünnepi könyvhét alkalmából. 15.30-tól Praznovszky Mihály dedikálta a Jókai Mór hihetetlen kalandjai Balatonfüreden című könyvét.

Porga Gyula polgármester nyitóbeszédében elmondta, hogy az ünnepi könyvhét olyan rendezvény, mely során könyvekről, írókról beszélgetnek, nézelődnek, dedikáltatnak. Úgy fogalmazott, hogy ezekben a napokban ünneplik a könyveken keresztül az írókat, akik a történeteket létrehozzák. Az esemény találkozási pontot biztosít az íróknak és olvasónak. Az irodalom egy közösségi műfaj, ahol a szerző és az olvasó viszonya megjelenik, ettől gazdagodunk, az olvasó továbbviszi a későbbiekben azt, amit az alkotó adott neki a történet által – mondta a polgármester.

17 órától Nádasdy Borbála és Búzás Huba beszélgetett a műveikről, könyveik fogadtatásáról. Később pedig Varga Tibor, az Érseki Levéltár munkatársa mutatta be A „…sokszoros termést hoz” – Bódi Mária Magdolna élete című könyvet. Az est fénypontja a Molnár Sándorról, az Utas és holdvilág antikvárium tulajdonosáról szóló kötet bemutatója a Művészetek Házában.

Az ünnepi könyvhét további programja
Június 13-án 13 órától indulnak a könyvbemutatók. A Veszprémi Ünnepi Könyvhéten a Művészetek Háza Veszprém munkatársai különleges alkotóprogrammal várják az érdeklődőket: vászon tolltartókat és festhető könyvjelzőket készíthetünk, amelyeket a résztvevők egyénileg díszíthetnek, majd haza is vihetnek magukkal.
Az Eötvös Károly Könyvtáron belül 17 órakor a Zugban Ki vagyok én? – Papírról a filmvászonra 2.0 – Könyvadaptációs kvízt tartanak. 16 órától izgalmas beszélgetéseket hallgathatunk meg. Az est zárásaként Borkóstolóval egybekötött felolvasóestet tartanak a Dubniczay-palota udvarán. Június 14-én 9 órától indulnak a könyvbemutatók. 12 órakor pedig közönségtalálkozót tartanak Diana Sotóval a Kossuth utcán.
Képgaléria itt >>
Részletes program itt >>
Forrás: Napló
Kép: Nagy Lajos