Veszprém továbbra is a fenntarthatóság élén
Mit tett a város a fenntarthatóságért az elmúlt egy évben?
Egy 2023 elején megjelent KSH kutatás azt állapította meg, hogy Veszprém az egyik legfenntarthatóbb város Magyarországon. Az azóta eltelt egy év számos példával igazolta, hogy Veszprémben gazdasági, kulturális és az élhetőség szempontjából is nagy hangsúlyt kap a környezetvédelem.
„Veszprém példát mutat a fenntarthatóság területén, elsők között voltunk a magyarországi nagyvárosok között, akik klímastratégiát fogalmaztak meg”
– emelte ki nemrég Porga Gyula, Veszprém polgármestere. Ennek pedig nemcsak a széles körű ismeretterjesztés, hanem a zöld megoldások népszerűsítése is része.
Az eltelt egy évben ez nem csak az elektromos buszok forgalomba állításában, vagy az állatbaráttá felújított vasútállomásban öltött testet. Folytatódott többek között a vadvirágos Veszprém projekt, melynek köszönhetően a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. és a Szent István Egyetem szakembereinek közreműködésével a városi klímához alkalmazkodó zöldfelületek jöttek létre.
A VKSZ Zrt. felelős csaknem 200 hektár zöldfelületért is: azon vannak, hogy a város zöldítését nem tájidegen, de a klímaváltozás miatti viszontagságokat jól bíró növények telepítésével végezzék. Óriási siker a holtfa program, melynek lényege, hogy a kivágott, beteg fák élőhelyként szolgálnak madaraknak, rovaroknak és gombáknak – pontosan úgy, ahogyan a természetben.
A városfejlesztés egyik kiemelt beruházása volt a Zöld város projekt is, melynek keretében a Szent Miklós-szegi Kálvária-dombon és környékén olyan zöld terület jött létre, melyen kikapcsolódási, kulturális programokra is lehetőség nyílik, közelebb hozva az embereket az őket körülvevő környezethez. Ennek része például egy etnobotanikai kert létrehozása is a Laczkó Dezső Múzeum és a tájház között.
Kultúra és környezetvédelem tehát összefonódik a városban. Nem csoda, hogy itt még a fesztiválozásnál is cél a fenntarthatóság. Erre kiemelt példa a júliusi VeszprémFest, mely mindig is utat mutatott abban, hogyan szervezhető meg egy ekkora volumenű esemény a lehető legkisebb környezeti terhelés nélkül.
Itt szintén világsztárok lépnek fel, de a helyszín merőben más jellegű, mint ami sokaknak a “fesztivál” szóról eszébe jutna: a várhegy alján, festői környezetben kapnak helyet a koncertek. Nem mellesleg, sok más fesztivállal ellentétben az esemény már a kezdetektől megrögzötten környezetbarát is, melyért a lokálpatriotizmus jegyében egy szintén helyi családi vállalkozás, a fenntarthatóságra épülő Greenman felel.
Forrás: Aeffect Communications and Consulting
Kapcsolódó cikkek: