Veszprém klímasztár díjat kapott (2012)
Negyedével csökkentik a CO2 kibocsátást
„A Klímasztár díjjal Veszprém bekerült egy európai elit társaságba és ez vonzóbbá teszi a várost turisztikai és vendéglátási szempontból is” – nyilatkozta Porga Gyula. Veszprém polgármestere a Bécs melletti Schlosshofban vette át az Európai Klímaszövetség díját április 26-án, Mórahalommal együtt elsőként a magyar települések közül. Veszprém azzal érdemelte ki az elismerést, hogy olyan fejlesztéseket, projekteket mutatott be pályázatában, amelyekkel az önkormányzat hozzájárult az éghajlatváltozás fékezéséhez.
„Veszprém energiastratégiájában vállalta, hogy 2026-ra 25 százalékkal csökkenti a város szén-dioxid kibocsátását (évi 400 tonnáról 300-ra), és törekszik a részleges energiafüggetlenségre” – mondta Porga Gyula.
A város energiaigényének 20 százalékát helyben megtermelt, megújuló energiákból kívánja majd fedezni. Ennek érdekében egy 10 hektáros külterületen naperőművet terveznek építeni. Veszprém az első három magyar város között van, amelyik klímastratégiát készített.
A Kolostorok és kertek projektben a Séd patak völgyében létrehoztak egy túraútvonalat, mely a várat köti össze az állatkerttel. A sétaút mentén felújították két Árpád-kori kolostort és a barokk kerti pihenő épületét. A 12 hektáros területen nagyarányú parkosítást és zöldfelület-rendezést végeztek, három új játszóteret építettek, helyreállították a városi dísztavat, megújították a Szent István völgyhíd sziklakilátóját és a Szent Benedek hegyi sétautat. A projektre másfél milliárd forintot költöttek, részben uniós forrásból. A közlekedés, ezzel együtt az energia felhasználás fenntarthatóbbá tételére létesült a hivatásforgalmi kerékpárút, mely a munkahelyek, valamint közszolgáltatások elérhetőségét könnyíti meg. „A kerékpáros útvonalak hossza a városon belül így 8,6 kilométer lett” – hangsúlyozta a polgármester. A kerékpárutakra az elmúlt két évben uniós források bevonásával összesen 600 milliót költöttek, a Veszprémet Nemesvámossal, illetve Márkóval és Bánddal összekötő kerékpárút építése már elkezdődött, 800 milliós beruházással.
Porga Gyula elmondta, hogy az említetteken kívül további környezetvédelmi beruházásai is vannak Veszprémnek: épületek külső hőszigetelései, szennyvízelvezetés fejlesztése. Rehabilitálják a belvárost, lecserélik az aszfalt burkolatot természetbarát kőre, a lámpás kereszteződéseket körforgalommá alakítják át, mely folyamatos áthaladást tesz lehetővé a forgalomnak. A tömegközlekedést elektromos buszokkal váltanák ki és 110 elektromos töltőhelyet alakítanának ki a városban.
„A klímabarát terveket a lakosság is támogatja, hiszen egy korábbi felmérésből kiderült, hogy jövedelmük legalább 12 százalékát költik energiaárakra” – hangoztatta a polgármester.
Forrás: Világgazdaság
Önkormányzatok az éghajlat védelméért
Klímasztár díjat kapott Veszprém az Európai Klímaszövetségtől a klímastratégiájáért és az e területen megvalósult beruházásaiért – tájékoztatta az MTI-t a polgármesteri kabinet vezetője.
Józsa Tamás elmondta: 20 évvel ezelőtt alakult meg az Európai Klímaszövetség, valamint annak magyarországi hálózata, a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség, mely KlímaSztár 2011 – Helyben az éghajlat védelméért címmel felhívást tett közzé az önkormányzatok részére a legjobban megvalósított éghajlatvédelmi tevékenyégért járó díjért. Ezt Veszprém el is nyerte, majd pályázata alapján az Európai Klímaszövetség díját is megkapta.
Veszprém olyan fejlesztéseket, projekteket mutatott be pályázatában, amelyekkel az önkormányzat hozzájárult az éghajlatváltozás fékezéséhez. Ilyen például a Veszprém Megyei Jogú Város Energiai Stratégiája, A kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében program, valamint a kerékpárút hálózat fejlesztése – ismertette Józsa Tamás.
Veszprém energiapolitikájának sarkalatos pontja, hogy 2026-ra 25 százalékkal csökkenti a város szén-dioxid kibocsátását, és részben törekszik az energiafüggetlenségre. Energiaigényének 20 százalékát helyben megtermelt, megújuló energiákból kívánja fedezni.
Az energetikai stratégiában megfogalmazott célok a város élhetőségének fenntartásán túl a kistérségekre és a megyére kiható intézkedéseket, az elvégzendő teendőket, a végrehajtásért felelős személyeket és szervezeteket is meghatározzák; míg energiastratégiánk az élhetőség fenntartására összpontosít, addig a Kolostorok és kertek a veszprémi vár tövében megvalósult projekt az ökológiai fenntarthatóság irányába fordul – közölte Józsa Tamás.
A projekt keretében a Séd patak völgyében létrejött a vár alatt egy túraútvonal, mely a veszprémi várat köti össze az állatkerttel, láthatóvá teszi a sétaút mentén található két Árpád-kori műemléket, a Margit romokat és a Veszprémvölgyi Apácák Kolostorának romjait, valamint felújította a Jezsuita templomot. A majd 12 hektáros közpark felújítása során nagyarányú parkosítást és zöldfelület-rendezést végeztek a tájépítészeti ritkaságokkal teli parkban, három új játszóteret építettek, helyreállították a városi dísztavat, megújították a Szent István völgyhíd sziklakilátóját és a Szent Benedek hegyi sétautat. A Kolostorok és kertek projektre másfél milliárd forintot költött a város, részben uniós forrásból.
A közlekedés, ezzel együtt az energia felhasználás fenntarthatóbbá tételére létesült a hivatásforgalmi kerékpárút, melynek legfőbb célja a munkahelyek, valamint közszolgáltatások elérhetőségének megkönnyítése; a KlímaSztár pályázatban bemutatott, a belvárostól a déli intézményközpontig létesült kerékpárút mára tovább bővült – tájékoztatott Józsa Tamás. Hozzátette: a most létesült nyomvonallal összekapcsolódik a Veszprém-Balatonalmádi, a kádártai és a déli intézményterület kerékpárútja, így a kerékpáros útvonalak hossza a városon belül 8,6 kilométer lett, számos oktatási és nevelési, közigazgatási és közszolgáltatási intézményt, továbbá több száz munkahelyet, számos tömegközlekedési eszköz megállóhelyeit köti össze. Veszprém kerékpárutakra az elmúlt két évben uniós források bevonásával összesen 600 millió forintot költött, a Veszprémet Nemesvámossal, illetve Márkóval és Bánddal összekötő kerékpárút építésének pedig most fogtak neki, 800 milliós beruházással – szögezte le Józsa Tamás. Veszprém a klímasztár díjat április 26-án veszi át a Bécs melletti Schlosshofban.
Forrás: MTI