I/3. Településképi bejelentési eljárás
A 2016 júliusában hatályba lépett, „a településkép védelméről” szóló 2016. évi LXXIV. törvény, valamint a törvény végrehajtási rendeleteként „a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről” szóló 314/2012. (IX.8.) Kormányrendelet (továbbiakban: kormányrendelet) módosult előírásai a településkép védelmével kapcsolatos helyi szabályozást új alapokra helyezte.
A törvény és a módosított kormányrendelet lehetővé tette, hogy településkép-védelmi szakmai konzultáció kerülhessen lefolytatásra a településképi követelményekről.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a fentiek alapján megalkotta „a településkép védelméről” szóló, 23/2017. (IX.28.) számú önkormányzati rendeletét (továbbiakban: TKR), melynek célja, hogy a város településképi,- műemléki,- építészeti,- illetve természeti értékeinek védelme és igényes alakítása érdekében – az építésügyi hatósági engedélyhez kötött és nem kötött egyes építési munkákkal kapcsolatban – a településfejlesztési célokkal összefüggő követelmények minél szélesebb körben érvényesítésre jussanak.
Településkép-védelmi szakmai konzultációt kötelező kérni:
- településképi véleményezési ügyekben – kivéve a Tervtanácsi véleményezéssel érintett eseteket
- településképi bejelentési ügyekben és
- közterületi zöldfelületeket érintő beavatkozásoknál
- Étv. 33/A. § szerinti egyszerű bejelentési eljárás esetén
- rendeltetésmód, rendeltetési egységek számának változtatása esetén.
Amennyiben nem biztos abban, hogy kell-e településképi szakmai konzultációt lefolytatnia a tervezett tevékenységével kapcsolatosan kérjük, vegye fel irodánkkal a kapcsolatot.
A településkép-védelmi szakmai konzultáció előzetesen egyeztetett időpontban történik, amelyhez a kérelmező, építtető által aláírt, TKR 5. számú melléklete szerinti (településképi szakmai konzultáció iránti kérelem) formanyomtatványt kell benyújtani.
A szakmai konzultációról jegyzőkönyv készül, melynek megállapításai a későbbiekre nézve irányadóak mind a két fél számára.
Igénybe veheti: bármely természetes vagy jogi személy
Az ügyet intéző szervezeti egység:
Főépítészi Önálló Csoport >>
8200 Veszprém, Óváros tér 9. 210. iroda
Felvilágosítás kérhető:
Schoderbeck Éva
Telefon: +36 88/549-100, mellék: 261
e-mail:
Horváth Éva
Telefon: +36 88/549-100, mellék: 266
e-mail:
Vajcs Ferencné Németh Erzsébet
Telefon: +36 88/549-100, mellék: 269
e-mail:
Ügyfélfogadási idő: hétfő, szerda: 8.00–16.00 óráig.
Ügyintézés díja: az eljárás díj- és illetékmentes.
Az aláírt kérelem benyújtásának lehetséges módjai:
– e-mailcímre megküldve
– 8210 Veszprém Pf. 1042 címre levélben megküldve
– hétfőn és szerdán személyesen a Veszprém, Óváros tér 9. 210 irodában
Kapcsolódó jogszabályok:
- 23/2017. (IX.28.) önkorm. rendelet a településkép védelméről
- 314/2012 (IX.8) Kormányrendelet a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről
- 419/2021. (VII.15.) korm. rendelet a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamit az egyes településrendezési sajátos jogintézményekről
- 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről
- 2016. évi LXXIV. törvény a településkép védelméről
Letölthető dokumentumok: