Gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése Veszprémben
A projekt címe: Gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése Veszprémben
TIOP-3.4.1.B-11/1-2012-0005
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata még 2012. nyarán nyújtotta be pályázatát „A gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése Veszprémben” címmel a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program „Bentlakásos intézmények kiváltása” című konstrukciójára. A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012. november 12. kelt támogató levele alapján támogatásban részesítette.
Támogatás összege: 112.855.548 Ft
Elszámolható projektköltség: 112.855.548 Ft
Támogatás intenzitása: 100%
Projekt megvalósításának tervezett időpontja: 2013.01.16–2015.01.15
A pályázati konstrukció bemutatása:
A gyermekvédelmi bentlakást nyújtó intézmények egy része korszerűtlen, nagy létszámú intézményként működik, gyakran az ellátás céljaira alkalmatlan körülmények között. Ez megnehezíti az ellátottak társadalmi integrációját és a családjukkal való kapcsolattartást is.
A gyermekvédelmi szolgáltatások több mint egy évtizedes tudatos, rendszerszerű fejlesztésének eredményeképpen az intézmények jelentős mértékben átalakultak, továbbra is vannak azonban olyan hiányosságok – korszerűtlen épületekben működő szolgáltatások, illetve a törvényi kötelezettségként előírt szolgáltatások hiánya – amelyek nehezítik a gyermekek, fiatal felnőttek megfelelő ellátását.
A TIOP-3.4.1.B konstrukció célja a bentlakásos gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése a rossz adottságú épületekben működő intézmények kiváltásával és az ellátottak szükségleteinek megfelelően normál, átlagos körülményeket nyújtó lakókörnyezetbe integrált új intézmények, telephelyek (gyermekotthonok, lakásotthonok, utógondozó otthonok stb.) létrehozásával.
A projekt bemutatása
A projekt alapvető célkitűzései az alábbiak:
- Társadalmi kohézió erősítése.
- A Családok Átmeneti Otthonában élők integrációjának támogatása.
- A jelenlegi kedvezőtlen lakókörnyezet megváltoztatása.
A Családok Átmeneti Otthonának kialakítására Veszprém, Házgyári u. 1 sz. alatti épületének 1. emelete adna helyet. Az épület a 70-es években épült, eredetileg a Veszprémi Állami Építőipari Vállalat munkásszállójaként funkcionált. Középmagas UNIVÁZ szerkezetű, középfolyosós rendszerű lapostetős épület. Az épületet a 90-es években privatizálták, majd egyes szinteken szükséglakásokat alakítottak ki, ezzel egyidejűleg az épület általános állapota a karbantartás teljes hiánya miatt erősen leromlott. 2009-ben a társasház Magyar Máltai Szeretetszolgálat többségi tulajdonába került. Azóta az épület teljes rehabilitációja elkezdődött és látványos ütemben halad előre. A társasház zöldfelületeinek karbantartása is megtörtént. Az infrastrukturális beruházások mellett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 24 órás portaszolgálatot és állandó szociális munkás jelenlétét biztosít a lakóközösség számára. Mindemellett új személyi felvonó került beüzemelésre, valamint felújításra került a lépcsőház és közösségi tereket alakítottak ki a házban, melyek egyre több családi és közösségi programnak adnak helyet.
A koncepció alapja a meglévő 17 m2-es lakóegységek felhasználásával egy maximálisan 30 főt befogadó családok átmeneti otthonának kialakítása. A bentlakó családok külön lakószobákban kerülnének elhelyezésre, mely szobákban önálló vizesblokk kerülne kialakításra. A konyhát, valamint a közösségi tereket közösen használnák a lakók. A gyerekek napközben intézményekben tartózkodnak, a szülők jó esetben dolgoznak, vagy munkahelyet keresnek majd.
A fentiek alapján 7 db lakóegység kialakítása indokolt a következők szerint:
- 1 db 2 fős lakóegység,
- 1 db 3 fős lakóegység (akadálymentes használatra),
- 5 db 5 fős lakóegység
A családoknak egy közös konyha-étkező biztosítaná a főzés lehetőségét, melyben zárható beépített szekrények tervezettek a nem romlandó élelmiszerek tárolására. A mosókonyha szintén közös használatra tervezett, melyben szárítás és vasalás is megoldható lenne. Nappali tartózkodást szolgáló helyiségük a közösségi helyiség, valamint a foglalkoztató lenne, melyben a gyerekek fejlesztő foglalkozásai történnének szakember segítségével.
Az intézményben, folyamatos munkarendben 8 szakember dolgozik. Számukra tervezett a 2 db irodai helyiség, melyben megoldott lenne az étkezésük is az erre a célra tervezett teakonyhával. Rendelkezésükre állna a személyzeti öltöző és az akadálymentes vizesblokk. Takarítószer tárolására, valamint raktározás is egy-egy helyiség kialakított beépített szekrényekkel. Az intézménybe akadálymentesen lehet bejutni.
Az elképzelések szerint tehát a családok számára tágasabb, komfortosabb, esztétikusabb valamint nagyobb intimitást biztosító lakóegységek kialakítása válna lehetővé. További kedvező és új elem, a lakóegységként külön-külön víz és villanyórával történő felszereltség, melynek segítségével az önálló gazdálkodásra történő motiváción kívül a fenntartói oldalról is kedvezőbb megoldások születhetnek a költségek viselésével kapcsolatban.
A projekt társadalmi hatásai:
- A családok kiköltözése több esetben történt már az Önkormányzat támogatásával és a Máltai Szeretetszolgálat együttműködésével a Házgyári úti önkormányzati bérlakásokba. Az ilyen típusú kiléptetések sikere, hatékonysága növelhető a helyszínen történő működéssel, a még szorosabb együttműködéssel.
- A kiváltás felerősítené az intézményen belül folyó szociális munkát, az intézményt körülvevő közösség a Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Jelenlét Programjának” köszönhetően állandó szociális segítséget kap melynek köszönhetően jelentős pozitív változásokon ment át a társasház egésze.
- A Társasházban az elmúlt évek során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat olyan léptékű szociális munkát tudott kifejteni, melynek hatására a lakók és a társasház lakókörnyezete egyaránt megfelel azoknak az elvárásoknak melyek a projekt lakókörnyezeti megváltoztatására irányulnak. Sem demoralizáló, sem pedig higiénés ártalmak nem fenyegetnék a költöző családokat ebben a környezetben sem.
- A CSÁO-ban élő családok az új helyszínen lehetőséget kapnának arra, hogy az intézményi ellátásból való kikerülés után is ugyan abban a védett és szociális munkával támogatott környezetben tegyék meg az önálló élet első lépéseit, így megőrizhetik az addig kiépített támogató, baráti és közösségi kapcsolataikat.
- A korábbi helyszínhez képest az új helyszín lehetőséget adna arra, hogy a jelenlegi helyzettől eltérően olyan lakrészek (családnagysághoz igazodóan változatos méretű és elrendezésű, összkomfortos lakások) kerüljenek kialakításra a családok számára, amelyek nagyobb önállóságot adnak a saját háztartás kialakítására.
- Az intézmény pedig olyan lakóközösség részévé válna, amely állandó szociális segítséget kap a társadalmi integrációhoz.
A projekt során megvalósuló tevékenységek:
- Projekt előkészítés
- Közbeszerzés
- Projektmenedzsment
- Építés
- Eszközbeszerzés
- Műszaki ellenőrzés
- Nyilvánosság biztosítása
- Képzés
További információ:
Projektkoordinációs Csoport
+3688/549-186