Intermodális pályaudvar megvalósíthatósága
„Veszprém város intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések” Megvalósíthatósági Tanulmány kidolgozása és megalapozó tevékenységek végzése
KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0013
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Új Széchenyi Terv Közlekedés Operatív Program „Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése” című pályázati felhívásra „Veszprém város intermodális pályaudvar és kapcsolódó közösségi közlekedési fejlesztések” Megvalósíthatósági Tanulmány kidolgozása és megalapozó tevékenységek végzése címmel, amit a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, mint támogató döntése értelmében támogatásban részesített. Ennek eredményeként a Támogatási Szerződés 2013.03.06-án lépett hatályba.
Kedvezményezettek: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata
A projekt összköltsége: 500.625.000 Ft
A támogatás intenzitása: 100 %
A projekt megvalósításának kezdete: 2013. 05. 02.
A projekt fizikai befejezésének tervezett napja: 2015. 05. 31
Közreműködő Szervezet: KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt.
A város tartós növekedésének alapvető feltétele, hogy a közlekedési hálózat és a szolgáltatások fejlesztése révén, a vállalkozások megfelelően be legyenek csatlakoztatva a közlekedési és szállítási infrastruktúrákba, illetve a munkavállalók és a lakosság számára is racionálisabb, komfortosabb szolgáltatási lehetőségeket biztosítson. A fejlesztésnek ezen felül a környezeti fenntarthatóságot is szolgálnia kell a belváros zaj- és porterhelésének csökkentésével, a közlekedési infrastruktúra racionalizálásával.
Ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata egy rendkívül átfogó és alapos, komoly statisztikai módszerekre és felmérésekre alapozott tanulmány elkészítésére nyújtott be pályázatot még 2010-ben, amely egy intermodális, tehát több különböző típusú (busz, vonat stb.) közlekedési szolgáltatást egységesen nyújtó közlekedési csomópont kialakítására, és az elővárosi közlekedési infrastruktúra fejlesztésére irányul.
A tanulmány készítésének célja a fejlesztési tervek megalapozása, egységes stratégiába foglalása. A célok elérése érdekében a tanulmány több lehetséges alternatívát is felvázol a megvalósítással kapcsolatban azért, hogy végül a legmegfelelőbb megoldás kerüljön kiválasztásra, illetve részletes kidolgozásra.
Az új csomópont tervezett helyszíne Veszprém város pályaudvara. Az intermodális csomópont megteremthetné több közlekedési forma kapcsolatát:
- a helyi-, helyközi és távolsági buszok, illetve azok parkoltatásának, kiszolgálásának együttes igényeit,
- a vasúti pályaudvar teljesebb városi kapcsolatát,
- a térségi kerékpárút-hálózat bekapcsolódását,
- a P+R parkolók kialakításával és a történeti belváros gyalogos jellegének erősítését.
A projekt céljai:
- Veszprém város központjában a közösségi közlekedési módok együttműködésének továbbfejlesztése,
- A jelenleg túlterhelt és gyakran problémákat okozó központi buszpályaudvar új helyszínének meghatározása,
- Intermodális csomópont kialakítása,
- Új közlekedési alközpontok kialakítása,
- Minőségi változás elérése a belváros gyalogos és kerékpáros életében,
- Akadálymentesítés,
- Korszerű információs kapcsolat biztosítása a helyi és helyközi közlekedésben,
- A tömegközlekedést választók kulturált átszállási, várakozási feltételeinek biztosítása,
- Parkolási lehetőségek kialakítása.
A projekt célcsoportjai:
- ingázók (diákok és munkavállalók egyaránt),
- helyi és térségi lakosság,
- a munkáltatók,
- a gazdasági élet szereplői.
A projekt eredményeként megoldást nyerhetnek az előváros tömegközlekedési problémái. A vasúti és közúti közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala javul, a közlekedési idők lerövidülnek, ezáltal javul az ingázók helyzete, várhatóan előnyben fogják részesíteni a közösségi közlekedést az egyedi közlekedési formákkal szemben. Ezáltal a közutak terheltsége, a balesetek száma csökken, a tömegközlekedés jobb kihasználtsága és a tömegközlekedési vállalatok gazdaságosabb üzemeltetése valósul meg.
Kapcsolat
Közreműködő Szervezet:
KIKSZ Közlekedésfejlesztési ZRt.
1012 Budapest, Vérmező u. 4.
Telefon: +36-1-883-4900
Web: www.kiksz.eu
Kedvezményezett:
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata.
8200 Veszprém, Óváros tér 9.
Telefon: +36-88-549-100