Veszprém – Márkó – Bánd kerékpárút fejlesztése
KÖZOP-3.2.0/c-08-11-2011-0022 „Hivatásforgalmi kerékpárút hálózat fejlesztése a térségi elérhetőség javításához, a 8. számú főközlekedési út tehermentesítése érdekében”
A Veszprém Megyei Jogú Város gesztorságával, Bánd Község Önkormányzata, Márkó Község Önkormányzata aktív részvételével működő konzorcium által megvalósítandó projekt külterületi kerékpárút szakasz építését foglalja magában.
A projekt megvalósulásának helyszíne: Veszprém – Márkó – Bánd.
A megye/kistérség valamint a résztvevő önkormányzatok fejlesztési elképzelései között kiemelt jelentőséggel bír a térség infrastrukturális ellátottságának, ezen belül a települések közötti közlekedés javítása, valamint az aktív turizmus fellendítése. A kerékpárút megépülése amellett, hogy biztonságos közlekedést teremt a települések között, lehetőséget ad a térséget bemutató kerékpáros turisztikai útvonalak kialakítására, a meglévők hálózatba kapcsolására, valamint rákapcsolódást biztosít az országos kerékpárhálózatra. Veszprém közigazgatási területe már kiterjedt kerékpárút-hálózattal rendelkezik, melyhez a projekt keretében megvalósuló fejlesztés térben csatlakozik.
A projekt keretében a hivatásforgalom ellátására közlekedési célú, térségi/megyei jelentőségű kerékpárforgalmi létesítmények építésére kerül sor, amely Veszprém belterületi kerékpárút-hálózatán keresztül kapcsolódik a már meglévő (és/vagy tervezett) országos kerékpárút törzshálózathoz (az Északnyugat-dunántúli illetve a Balaton-Rába kerékpárúthoz). A több mint 10 km hosszú szakaszkiépítésével a térségi, külterületi kerékpáros infrastruktúra jelentősen bővül.
A projekt kiemelt célja a meglévő (Veszprém belterületi kerékpárút-hálózat) és tervezett elemek összekapcsolása, hálózatba szervezése.
Jelen beruházás révén az Ajka – Veszprém között tervezett, megyei szinten kiemelt jelentőséggel bíró külterületi kerékpárút I. üteme valósulna meg, amellyel a jelenlegi hálózatösszesen 6.085 fm önálló külterületi- és hozzávetőlegesen 4.717 fm forgalomtechnikával jelölt kerékpárúttal bővül.
A tervezés keretében kiemelt figyelmet fordítottunk a közlekedésbiztonságra. Ennek megfelelően határoztuk meg a kerékpárforgalmi létesítményeknek a 8-as számú főúttól való távolságát illetve a tervezett átkelési pontok kialakítását is.
A projekt keretében a előírásoknak megfelelő mértékben kerékpártárolókat is telepítünk, továbbá a kerékpárút releváns pontjain közlekedési táblákat helyezünk ki.
A tervezett nyomvonal a Székesfehérvárt Szentgotthárddal összekötő 8-as számú főközlekedési út Veszprém és Bánd közötti szakaszának tehermentesítését szolgálja.
A projekt megvalósítása során kiemelt figyelmet fordítunk az építés során a nyomvonal menti élővilág védelmére (különös tekintettel az érintett NATURA 2000 területre). A kivitelezés során esetlegesen sérülő növényzetet az eredeti állapot helyreállítása érdekében a területre jellemző, őshonos növényekkel pótoljuk.
A Projekt elszámolható összköltsége bruttó 500 millió Ft, amely a kivitelezés 410 millió Ft-os költsége mellett tervezési-, területszerzési-, közbeszerzési-, műszaki ellenőri-, projektmenedzsment-, valamint kommunikációs költségekből tevődik össze.
Támogatási intenzitás: | 100% |
A Támogatási Szerződés kötés időpontja: | 2012. március 27. |
A Projekt megvalósítási időszakának tervezett kezdő időpontja: | 2012. október 1. |
Kivitelezés várható kezdete: | 2013. III. negyedév |
A Projekt megvalósításának tervezett befejező napja: | 2014. június 30. |
Letölthető dokumentum: