Az Európai Unió Erasmus+ ifjúsági részvételi tevékenységek (KA154-YOU) felhívása keretében Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 52.578 euró maximális összegű vissza nem térítendő támogatásban részesült. Az ebben a kategóriában megvalósuló projektek általános célkitűzése, hogy demokratikus részvételre ösztönözzék a fiatalokat, előmozdítsa a fiatalok és döntéshozók között zajló dialógust és nemformális tanulási formák által új készségekhez segítse a résztvevőket. A Hangadó projekt fő célja Az ifjúsági részvételi projekt hozzájárul a város 2014-ben készült városi Ifjúsági Koncepciójának megújításához. A megújítás célja, hogy az ifjúságot segítő helyi szolgáltatásokat, ellátandó feladatokat a fiatalok aktuális igényei alapján, velük dialógust folytatva újra meghatározza, számba vegye a lehetséges megoldási módozatokat. A projekt keretein kívül elkészülő veszprémi ifjúsági felmérés eredményeire támaszkodva a Hangadó a fiatalok és döntéshozók párbeszédét valósítja meg, számos esemény – pl. műhelymunkák, hazai tanulmányutak, ifjúsági konferencia – keretei között, figyelembe véve az Európai Unió Ifjúsági Stratégiáját és az ENSZ fenntarthatósági fejlődési céljait is. Az projektesemények eredményei alapján a bevont fiatalok a Lélektér Alapítvánnyal közösen összeállítanak egy koncepciótervet, amit Veszprém Város Ifjúsági Kerekasztala javasol majd elfogadásra a Közgyűlésen. Az elfogadott terv alapján – már a projekt keretein kívül, további szakértők bevonásával – készül majd el a megújított Ifjúsági Koncepció, várhatóan 2023 őszén. Kapcsolat: Knauer Anna projektkoordinátor Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. További részletek a projektről az alábbi cikkekben olvashatók: |
||||||
|
||||||
|
||||||
|
||||||