Polgármester

Porga Gyula
Jelölő szervezet: FIDESZ – KDNP
Telefon: 30/648-9012
E-mail: porga.gyula@gov.veszprem.hu
(Önéletrajz)
1968-ban születtem Enyingen. Veszprémben élek feleségemmel és három gyermekünkkel.
A középiskolát Balatonfüreden végeztem, később művelődésszervező képesítést szereztem.
A fiatalon végzett közösségi munkából vezetett utam a politikához.
A balatonkenesei önkormányzat tagja voltam 1994 és 2002 között, 1998-tól 2002-ig kulturális bizottsági elnökként tevékenykedtem.
A megyei önkormányzat közgyűlésében 2002 és 2006 között dolgoztam képviselőként, illetve a Kulturális, Kisebbségi és Egyházügyi Bizottság elnökeként.
2006-tól 2010 őszéig kulturális alpolgármesterként álltam a város szolgálatában.
Örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy 2010 őszétől a Fidesz–KDNP színeiben immár harmadik ciklusomat tölthetem polgármesterként, és lehetek tevékeny részese Veszprém fejlődésének.
A Történelmi Városok és Települések Hálózatának, valamint a Megyei Jogú Városok Szövetsége Kulturális Albizottságának elnöke vagyok. 2012-ben átvehettem „Az Év Polgármestere” díjat.
Mozgalmas időszak kezdődött a város és a régió életében a Veszprém–Balaton Európai Kulturális Főváros 2023 cím elnyerésével. A közösségi munka, együttgondolkodás, összefogás meghozta gyümölcsét. Az előttünk álló évek pedig további közös munkát, fejlődési lehetőségeket és örömöt hozhatnak, ha a megkezdett úton haladunk tovább.